Dr. Csorba László

szereplő, forgatókönyvíró, szakértő
Született: 1952. szeptember 7. (72 éves) (Magyarország, Budapest)
Film: 7 db


Magyar történész. Ükapja, Barabás Miklós. Csorba László 1952. szeptember 7-én született Budapesten Csorba Antal és Szegedy-Maszák Éva gyermekeként. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK-n végezte 1973-1979 között. 1979-1991 között a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében dolgozott eleinte mint segédmunkatárs, majd munkatárs illetve főmunkatárs. 1991–től az ELTE-BTK művelődéstörténeti tanszékének docense. 1992–1993 között az Indianai Egyetem vendégprofesszora volt. 1998-2003 között a római Magyar Akadémia tudományos igazgatója, 2003-2007 között igazgatója volt. 2007 óta a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének igazgató-helyettese. 2010. február 1 óta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és egyházpolitika története, a magyar–olasz kapcsolatok története.

Film (7)

Hozzászólások