Kahler Frigyes

közreműködő, szereplő
Született: 1942. szeptember 12. (82 éves) (Magyarország, Mátészalka)
Film: 2 db


Kollégiumvezető bíró, jogtörténész. Mátészalkán született. Jogi diplomáját 1965-ben szerezte meg Szegeden, 1977-ben végezte el a történelem szakot Debrecenben. Bölcsészdoktori értekezését 1978-ban védte meg. Tanított a Miskolci Egyetem és az ELTE jogtudományi karán, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Egyetemi docensi kinevezését 1989-ben kapta meg. Az 1980-as évek közepétől a diktatúrák társadalmi és jogi természetét, ezzel összefüggésben az 1956-os forradalom, valamint a megtorlás történetét kutatja. Az 1993-ban létrehozott, a kommunizmus bűneit vizsgáló Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnöke volt. Történész szakértőként részt vett Mindszenty József boldoggá avatásának előkészítésében.

Film (2)

Hozzászólások