Személy

Kirill Gerstein

előadó
Született: Voronyezs
Kirill Gerstein 1979-ben született Oroszországban, Voronyezsben, ahol az ország egyik speciális zeneiskolájába járt. Első zongoraversenyét 11 évesen nyerte Lengyelországban - Nemzetközi Bach Verseny, Gorzuw. A következő években több jazz workshop-on vett részt, majd maga is elkezdett jazzt játszani, hallgatva szülei jelentős hanglemezgyűjteményét. Mialatt Lengyelországban részt vett egy jazz fesztiválon, a Bostoni Berklee College of Music egy tehetséges tagja észrevette korai vonzódását a jazz zongorázáshoz. 1993-ban Szt. Péterváron találkozott Gary Burton vibrafon játékossal, majd részt vett az egyetem nyári programjában. Ezt követően teljes ösztöndíjat kapott az egyetemre. Az ajánlatot elfogadta, és mamájával 1994-ben Bostonba utazott, ahol 14 évesen az iskola történetének legfiatalabb diákja lett jazz tanszakon. A Berklee-ben töltött évek alatt részt vett az egyetem nyári programjain Tanglewood-ban, ahol 1996-ban elhatározta, hogy érdeklődése középpontjába a klasszikus zene kerül. New York-ba utazott, ahol a Manhattan School of Music-ban folytatta zenei tanulmányait, és 20 évesen művészdiplomát szerzett. Ezt követően Madridban és Budapesten tanult Dmitri Bashkirovnál és Rados Ferencnél. Kirill Gerstein 2001-ben megnyerte az Arthur Rubinstein Zongoraversenyt Tel Avivban, melyet koncertmeghívások sora követett a világ legjelentősebb hangversenytermeibe. 2002-ben elnyerte a Gilmore Young Artist díjat, a 2005/2006-os szezonban fellépett a Carnegie Hall "Rising Star" sorozatában. 2007-től a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola tanára.

Hozzászólások