Személy

Martin C. Herbst

Született: Ausztria, Salzburg

Képzőművész. Munkáit legutoljára 2009-ben láthatta a magyar közönség egyéni kiállítás keretében a Várfok utcában. Azóta Herbst továbbra is komoly nemzetközi sikereket ért el, például az isztambuli art fairen minden alkotása elkelt, de művei jelen voltak a Scope Baselen, az Art Miamin és a Scope Miamin is. Valamint művészeti szempontból is egy nagy fordulat állt be művészetben: az immár huszonöt éve alumíniumra és metálfelületekre dolgozó művész visszatért a vászonhoz. Herbst meghatározó műfaja az emberi portré. Arcai kivétel nélkül szuggesztívek, titokzatos tekintetükkel rabul ejtik a nézőt, aki hiába próbálja megfejteni személyiségüket, sosem lát el igazán lelkük mélyéig. E sejtelmesség miatt szokták a XVI. századi manierista portréfestészet filozófiájához kapcsolni Herbst művészetét, mely szintén az emberi psziché rejtőzködő voltára koncentrál. A titokzatosságot &ea cute;s hűvös távolságtartást a hordozófelületek hideg fémessége csak tovább erősítette, majd a merev, sima alap hirtelen kimozdult a térbe, gömbök, és hullámok formájában három dimenziós plasztikává tágult. Ekkor kezdte el Herbst torzítani a fejeket, egyes részeket elnyújtva, másokat sűrítve ábrázolni, mellyel dinamikát és egy izgalmas optikai játékot generált, a művek többnézetűségét erősítve fel. A módszert most vászonképeken folytatja tovább még tudatosabb módon. Herbst torzít, mégsem érezzük az arcokat groteszknek vagy abnormálisnak. Ugyanaz az érzéki, megfoghatatlan szépség sugárzik róluk, mint korábbi alkotásain. Ez a metódus nem önkényes játszadozás, hanem az emberi érzékelés és emlékezet szelektív és érzelmi alapú minőségének megfigyelésén alapszik. A vászonképek mellett a kiállítás a "Rejtett kincsek" sorozatból is bemutat majd néhány alkotást, ahol az összegyűrt metálfelületek fémességéből, mint egyfajta kincsek tűnnek elő a gyakran barokk reminiszcenciákat idéző hol erotikus, hol hűvösebb portréi.

Hozzászólások