Személy

Papp Zoltán

zongorán kísér, zeneszerző, zene
Született: Magyarország, Baja

1949-ben született Baján, ám egy éves kora óta Pécsett él. Zeneszerző, karmester korrepetitor. Zenei tanulmányait a pécsi 1. sz. Gyakorló Általános Iskolában kezdte el. Zongorázni és csellózni tanult, majd a Pécsi Művészeti Gimnázium zeneszerzés szakára járt. 1973-ban a Budapesti Zeneakadémián zeneszerzésből diplomázott le, ahol tanára Farkas Ferenc volt. 1971-76 között a KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkarának korrepetitora és egyéb részlegeinek (tánckar, Irodalmi Színpad, Rajkó Zenekar) „házi"zeneszerzője, s mint ilyen, a szófiai, majd a berlini VIT-ek zenei főmunkatársa volt. 1971-77 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként dolgozott Békés András, Kerényi Imre, valamint Horvai István osztályaiban. 1977 és 2002 között a Pécsi Nemzeti Színházban mintegy 50 operett , musical, zenés játék karmestereként dolgozott. Itt 1999-ben Nívódíjat-, a Pécsi Szimfonikus Zenekartól pedig „Amtman Prosper"-díjat kapott. 1994-98 között a Szekszárdi Deutsche Bühne zenei vezetője volt Frigyesi András, majd Dávid Zsuzsa irányítása alatt. Ebben az időszakban nyaranként sok német nyelvű operett-előadás dirigálását bízták rá. 2001 óta a New York-i Living Arts Inc. Broadway leszerződtetett karmestereként (zeneigazgatójaként) a „Porgy és Bess" című Gershwin-operát amerikai énekesek és magyar zenekar közös produkciójában - vezényli. Az eddigi 387 előadást a világ 5 kontinensének számos országában hallhatták. 2004 novembere óta a Pécsi Ifjúsági Központ Szivárvány Musical Stúdióját vezeti. Zeneszerzői munkásságának fontosabb bemutatói szólóhangszeres darabokhoz (fuvola, oboa, klarinét, fagott), továbbá fúvósötösökhöz és kórusművekhez kötődnek. Kompozíciói - a hazai bemutatók mellett - elhangzottak német, osztrák, orosz, brit, holland, bolgár, olasz, amerikai és venezuelai koncerttermekben, rádiófelvételeken. A filmzene műfaja sem áll távol tőle (Valaki figyel, Segesvár, Az új földesúr), továbbá számos kísérőzenét írt a Pécsi Nemzeti-, a Harmadik-, a Horvát- a Bóbita-, és más színházak részére. Számos színpadi mű zenéjét komponálta már (A hetvenkedő katona, Drog, Murányi kaland, Két úr szolgája, A három testőr, (stb.), melyeket a PNSZ, Deutsche Bühne, Harmadik Színház, Horvát Színház, Szabadkai-, Zágrábi- Viroviticai, s más színházak játszottak. 2007 decembere óta „Ave Maria Nuova"- című kompozícióját Sabina Puertolas argentin-spanyol operaénekesnő (José Carreras partnere) gyakran tűzi koncertprogramjába. 2009-ben, mint a Zrínyi, 1566. című rockopera (egyik) zeneszerzője Arany Oroszlán-díjban részesült.

  • 1995
    Homburg hercege 9.0 színész színész (magyar színházi felvétel, 123 perc, 1995)
  • 1988
    Az új földesúr 8.3 zeneszerző zeneszerző (magyar filmdráma, 114 perc, 1988)
  • 1985
    Valaki figyel 9.0 zeneszerző zeneszerző (magyar játékfilm, 98 perc, 1985)
  • 1980
    Éjjeli menedékhely 7.4 színész színész (magyar színházi felvétel, 142 perc, 1980)

Hozzászólások

mulao 2009 aug. 30. - 03:28:32
Azért jók ezek a fórumok, hogy megismertesünk olyan mûvészeket, akiket itthon alig ismernek.
mulao 2009 aug. 29. - 18:52:50
Kérésre nyitom ezt a fórumot, szóval kérném az illetõt, hogy írja meg, amit akar.:)