Személy

Renato Bruson

előadó, ének
Született: 1934. január 13. (90 éves) (Olaszország, Granze)

A kiváló olasz baritonista nemzetközi hírnevét elsősorban Verdi és Donizetti operáiban nyújtott teljesítményének köszönheti, hiszen kivételes muzikalitásával átértelmezte, modernizálta Verdi és Donizetti hőseit. Operaszínpadon Spoletóban debütált Verdi A trubadúr című operájának Luna grófjaként 1961-ben, majd meghívást kapott a Római Operába, ahol Bellini A puritánok című operájában lépett először közönség elé. Karrierjének egyik fontos állomása volt, amikor 1970-ben a firenzei Teatro Comunaléban először találkozott Riccardo Mutival. Két évvel később már az olasz opera fellegvárában, Milánóban debütált. Végigjárt a világ szinte valamennyi jelentős operaszínpadát, Bonntól Firenzén át egészen Tokióig; találkozhatott vele a londoni Covent Garden közönsége, a tengerentúlon San Franciscóban is bemutatkozott, fellépett továbbá a bécsi Staatsoperben, Los Angelesben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a bolognai Teatro Communaléban. A Scala állandó vendégművészeként minden szezonban színpadra lép. 1996-ban a bécsi opera kamaraénekesi címét adományozták neki. 2004-ben fellépett a Toscában Zürichben, a Stiffelio, az Andrea Chenier, a Roberto Devereux és a Simon Boccanegra című előadásokban a Bécsi Operaházban. Ebben az évben tüntették ki az "Év legjobb Simon Boccanegrája" címmel. Tokióban a közönség a Tosca, a La Traviata és a Rigoletto című operákban láthatta. 2005-ben a Nabucco, és a Tosca című operákban lép majd fel Zürichben, a Traviatában Madridban, Az Ernaniban Pármában, és az Andrea Chenier-ben Olaszországban (Macerata). 2003-ban fellépett a "Bartók + Mozart 2003" Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, a Don Giovanni című operában illetve ugyanebben az évben a Magyar Állami Operaházban Rost Andrea partnereként a Traviatában.

Hozzászólások