Személy

Richard Harris

színész
Született: 1930. október 1. (Írország, Limerick)
Meghalt: 2002. október 25. (Anglia, Bloomsbury)

Richard Saint-John Garris néven született az írországi Limerickben. A londoni Music and Drama School-ban végezte színitanulmányait, 1956-ban lépett először színpadra, és két évre rá kapta első filmszerepét. Lindsay Anderson Egy ember ára című filmjében tűnt fel a nemzetközi porondon, miután ezért az alakításáért elnyerte a Cannes-i fesztivál legjobb színésznek járó díját, a Bafta-díjat és Oscarra is jelölték. Második Oscar-jelölését A rét című filmben nyújtott teljesítményéért kapta. Golden Globe-díjat kapott a Camelotért, és Bafta-díjra jelölték a Pénzt vagy életet! című filmért.


1992-ben Clint Eastwood Nincs bocsánat című többszörös Oscar-díjas filmjében, valamint Harrison Ford és Anne Archer oldalán a Férfias Játékokban láthattuk. Filmszerepei mellett számos emlékezetes színházi alakítással is büszkélkedhet. 1989-ben az Evening Standard díjazta IV. Henrikben nyújtott alakítását. Harris nemcsak színész és rendező, de költő és énekes is, több lemeze is megjelent, melyek közül A prófétáért Grammy-díjra jelölték. A díjat később a Jonathan Livingston the Seagullért meg is kapta. Harris a Golden Globe-díjas The Snow Goose című tévéfilmnek nemcsak társ-producere volt, de a legjobb színész kategóriában is jelölték. 1972-ben Harris rendezőként, színészként és társ-forgatókönyvíróként is jegyezte a részben Izraelben forgatott A hős című filmet, melyben Romy Schneider volt a partnere.

  • Golden Globe-díj (1991) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: A rét
  • Oscar-díj (1991) - Legjobb férfi alakítás jelölés: A rét

Hozzászólások

walida 2021 febr. 03. - 22:19:43
Ez a film hiányzik a filmek felsorolásábol...A fehér törzsfőnök (1983)
Triumphs of a Man Called Horse
offtopic
Anditos 2012 okt. 13. - 19:37:43
Kedves Port!
Az ír színész Richard Harris nem azonos az angol forgatókönyvíró Richard Harris-szel. Kérlek, hogy töröljétek ki innen azokat a filmeket, ahol mint forgatókönyvíró szerepel: Csupa balláb, Háromig számolok, Orion öv, Rock and roll lady, The darling buds of Mary és a The last detective - mert ezekhez semmi köze nincs az ír színésznek.
Köszönöm.
Anditos 2012 aug. 29. - 09:53:23 Előzmény kimbin01
És az a legjobb, hogy nem szinkronizálták újra, hanem a klasszikus hangokkal ment a Dunán is, ahogy annak idején a mozikban, RH hangja Avar István....
Richard Harris második feleségével, Anne Turkel színésznõvel:
offtopic
kimbin01 2012 aug. 28. - 09:55:40
Még moziban láttam, valamikor a 60-as években.
offtopic
Anditos 2012 aug. 27. - 21:35:30
Az én fiatalkoromé is, huszonéves voltam, amikor leadták a Duna TV-n. Lassan digitalizáltatni kellene a vhs kazettát amire felvettem, nehogy tönkremenjen.
offtopic
kimbin01 2012 aug. 27. - 20:51:53 Előzmény Anditos
Erre emlékszik még valaki??Fiatalkorom egyik meghatározó filmélménye.
peterapo 2012 aug. 27. - 18:03:11
A filmek listájáról hiányzik:
A fehér törzsfõnök
Triumphs of a Man Called Horse [1983]
amerikai western
Rendezte: John Hough
(A "Shunkawakan-trilógia" harmadik része)
Csekély értelmû medvebocs 2010 nov. 27. - 15:03:36
Richard Harris
született:1930.október.1.(Limerick,Írország)
meghalt:2002.október.25.(London,Nagy-Britannia)
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:18:13
Jared Harris:
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:17:04
Elsõ felesége és három fia társaságában. Egyikük, Jared Harris is színész.
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:13:42
:-)
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:12:51
Az Egy ember ára c. filmben:
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:11:25
A Biblia c. film Káin-ja:
Anditos 2009 ápr. 09. - 15:04:46 Előzmény Miki1900
Nagyon szeretem, nekem õ az igazi Arthur király, egészen lenyûgözõ volt abban a szerepben.
Miki1900 2008 aug. 17. - 18:08:32 Előzmény Sámbár
és úgy tudom, h az unokája kérte meg, h válalja el a Harry Pottert, mert különben nem tette volna.
koronája volt a HP az életmûvének.
Sámbár 2008 aug. 16. - 16:54:03 Előzmény Miki1900
Igen, õ volt az.

1930-ban született és 2002-ben hunyt el.

http://www.youtube.com/watch?v=l4agUFh45pA&feature=related
Miki1900 2008 júl. 26. - 20:19:08
õ az, aki elkezdte a Potterben a Dumbledore-t,de meghalt, nem? ezért kellett Michael Gambonnak folytatnia.