Személy

Rózsa János

rendező, producer, vágó
Született: 1937. október 19. (81 éves) (Magyarország, Budapest)

Értékelés:

8 szavazatból
Szerinted?

1961-ben kapta meg filmrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Osztálytársaival együtt megalapította a Balázs Béla Stúdiót, ahol dokumentumfilmeket készített. 1965-ben készítette el - Kardos Ferenccel közösen - első nagyjátékfilmjét Gyerekbetegségek címmel. Pályájára jellemző a fiatalok világához való vonzódás. Az Objektív Filmstúdió művészeti vezetője, producer. Vendégprofesszorként amerikai egyetemeken tanított. 1984-85-ben a Washingtoni Egyetemen, majd 1993-ban a Los Angeles-i Egyetemen volt vendégprofesszor. Az Objektív Filmstúdió művészeti vezetője, az Európai Filmrendezők Szövetségének elnöke, az Európai Filmakadémia tagja lett. 1995-től az Európai Filmrendezők Szövetségének elnöke.

Díjai:
Balázs Béla-díj - 1979
SZOT-díj - 1982
Érdemes művész - 1987
Kossuth-díj - 2009
  • 2009
    Csiribiri 8.8 producer producer, rendező (magyar koncertfilm, 72 perc, 2009)
  • 2009
    Csiribiri 8.8 rendező (magyar koncertfilm, 72 perc, 2009)
  • 2005
    Rokonok 5.3 producer producer (magyar filmdráma, 110 perc, 2005)
  • 2004
    Jocó 5.0 producer producer (magyar kisjátékfilm, 19 perc, 2004)
  • 2003
    Tamara 8.3 producer producer (magyar játékfilm, 75 perc, 2003)
  • 2002
    Rinaldo 9.0 producer producer (magyar romantikus kalandfilm, 82 perc, 2002)
  • 2000
    Na, pá! 5.5 producer producer (török-magyar vígjáték, 104 perc, 2000)
  • 2000
    Egyszer élünk 8.8 producer producer (magyar játékfilm, 91 perc, 2000)
  • 2000
    Angyalok háza producer producer (török-magyar krimi, 104 perc, 2000)
  • 1997
    Csinibaba 8.6 producer producer (magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997)
  • 1995
    Sztracsatella 6.3 producer producer (magyar filmszatíra, 99 perc, 1995)
  • 1993
    Jó éjt, királyfi 9.4 rendező rendező (magyar játékfilm, 78 perc, 1993)
  • 1991
    Félálom 8.3 rendező rendező (magyar játékfilm, 86 perc, 1991)
  • 1988
    Ismeretlen ismerős 8.6 rendező rendező (magyar családi film, 100 perc, 1988)
  • 1986
    Csók, Anyu! 9.0 rendező rendező (magyar filmdráma, 101 perc, 1986)
  • 1983
    Boszorkányszombat 10 rendező rendező (magyar mesefilm, 84 perc, 1983)
  • 1982
    Kabala 8.5 rendező rendező (magyar filmdráma, 100 perc, 1982)
  • 1980
    Boldog születésnapot, Marilyn! 7.7 zene zene (magyar dráma, 81 perc, 1980)
  • 1979
    Vasárnapi szülők 8.1 rendező rendező (magyar játékfilm, 97 perc, 1979)
  • 1979
    A trombitás 8.7 rendező rendező (magyar játékfilm, 84 perc, 1979)
  • 1978
    Csatatér 8.0 rendező rendező (magyar dokumentumfilm, 1978)
  • 1976
    Pókfoci 8.5 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar filmszatíra, 81 perc, 1976)
  • 1976
    Pókfoci 8.5 forgatókönyvíró (magyar filmszatíra, 81 perc, 1976)
  • 1974
    Holnap lesz fácán 7.8 vágó vágó (magyar vígjáték, 77 perc, 1974)
  • 1974
    Álmodó ifjúság 9.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (magyar játékfilm, 74 perc, 1974)
  • 1974
    Álmodó ifjúság 9.0 rendező (magyar játékfilm, 74 perc, 1974)
  • 1973
    Tűzoltó utca 25. 7.5 vágó vágó (magyar játékfilm, 90 perc, 1973)
  • 1973
    Petőfi '73 6.7 vágó vágó (magyar filmdráma, 70 perc, 1973)
  • 1970
    Egy őrült éjszaka 8.2 vágó vágó (magyar vígjáték, 70 perc, 1970)
  • 1969
    Bűbájosok 7.3 rendező rendező (magyar filmdráma, 70 perc, 1969)
  • 1967
    Ünnepnapok 7.6 vágó vágó (magyar filmdráma, 76 perc, 1967)
  • 1966
    Apa - Egy hit naplója 5.3 vágó vágó (magyar filmdráma, 88 perc, 1966)
  • 1965
    Gyerekbetegségek 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (magyar vígjáték, 71 perc, 1965)
  • 1965
    Gyerekbetegségek 8.0 forgatókönyvíró (magyar vígjáték, 71 perc, 1965)
  • 1963
    Igaz-e? rendező rendező (magyar kisjátékfilm, 16 perc, 1963)
  • 1961
    A tér 6.0 rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 9 perc, 1961)
  • Tanítókisasszonyok rendező rendező (magyar dokumentumfilm)
  • Főiskolás vizsgafilmek rendező rendező (magyar rövid játékfilm)
  • Botütés saját kérésre 10 rendező rendező (magyar dokumentumfilm)
  • Anna Frank naplója 3.3 rendező rendező (magyar rövid játékfilm, 7 perc)

Vélemény: