1990 óta számos filmben (Trainspotting, Felicia utazása, Majd megdöglik érte, Szívzörej) és sorozatban (Gumimacik, Kaliforniai álom, Beverly Hills 90621, Café) szinkronizált főszerepeket. 1993-ban Szabó Ildikó Gyerekgyilkosságok című filmjében, Balogh Zsolt alakításáért, a 24. Magyar Filmszemlén alakításdíjat, a genfi Holnap Sztárjai fesztiválon elismerő oklevelet kapott. 1998-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. 2002-ben egy nemzetközi televíziós projekt keretében önkéntes szervezetekről készített dokumentumfilm sorozatot hét országban. 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és TV producer, majd rendező szakán. A Momentán Társulat alapító tagja. Hetvennél is több regényt olvasott fel a Vakok és Gyengénlátók Hangoskönyvtárában.
Személy
Tóth Barnabás
színész, rendező, forgatókönyvíró
Született:
1977.
december 9.
(45 éves)
(Franciaország, Strasbourg)
- 2023
-
2023
Mesterjátszma forgatókönyvíró (magyar pszichothriller, 90 perc, 2023)
- 2022
- 2019
-
2019
Akik maradtak forgatókönyvíró (magyar dráma, 83 perc, 2019)
- 2018
-
2018
Susotázs író (magyar rövidfilm, dráma, vígjáték, 17 perc, 2018)
- 2017
-
2017
Van egy határ forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 14 perc, 2017)
-
2017
Van egy határ vágó (magyar kisjátékfilm, 14 perc, 2017)
- 2016
- 2012
-
2012
Újratervezés forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
-
2012
Újratervezés producer (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
-
2012
Újratervezés vágó (magyar kisjátékfilm, 12 perc, 2012)
- 2011
- 2009
-
2009
Rózsaszín sajt színész (magyar-francia vígjáték, 93 perc, 2009)
-
2009
Rózsaszín sajt forgatókönyvíró (magyar-francia vígjáték, 93 perc, 2009)
- 2009
-
2009
Gionfalva rendező (magyar dokumentumfilm, 27 perc, 2009)
- 2007
- 2006
- 2006
-
2006
Egy szavazat rendező (magyar kisjátékfilm, 18 perc, 2006)
- 2005
-
2005
Autogram rendező (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
-
2005
Autogram forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
-
2005
Autogram vágó (magyar kisjátékfilm, 4 perc, 2005)
- 2004
-
2004
Vonaton rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
-
2004
Vonaton forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
- 2004
-
2004
Meglepetés forgatókönyvíró (magyar rövidfilm, 9 perc, 2004)
- 2004
- 2004
-
2004
Kiállítás forgatókönyvíró (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
-
2004
Kiállítás vágó (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
-
2004
(terep) SZEMLE színész színész, rendező, forgatókönyvíró, operatőr, vágó (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
-
2004
(terep) SZEMLE rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
-
2004
(terep) SZEMLE forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
-
2004
(terep) SZEMLE operatőr (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
-
2004
(terep) SZEMLE vágó (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2004)
- 2003
-
2003
Szerelem meg hal forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 30 perc, 2003)
-
2001
Kiss Feri tutira megy színész színész, rendező, forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
-
2001
Kiss Feri tutira megy rendező (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
-
2001
Kiss Feri tutira megy forgatókönyvíró (magyar kisjátékfilm, 11 perc, 2001)
- 2001
- 2000
-
2000
Az ember, akit kihagytak forgatókönyvíró (magyar játékfilm, 19 perc, 2000)
- 1998
- 1993
- 1989
- 1989
- 1988
- 1985
-
Önkéntes Odüsszeia műsorvezető (30 perc)
-
2010
RögvEst Közélet színész Bemutató 2010. január 24.
- 2009
-
2009
Momentán Halloween színész
-
2009
Mini színész Bemutató 2009. március 1.
-
2008
Reneszánsz RögvEst - Akkor és Most előadó Bemutató 2008. december 14.
-
2008
KEX és TEA szereplő
-
2005
RögvEst színész
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- december 9. (szombat) 15:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
- december 9. (szombat) 19:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- december 28. (csütörtök) 19:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
- december 29. (péntek) 19:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- december 30. (szombat) 15:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- január 11. (csütörtök) 19:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- január 21. (vasárnap) 15:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
- január 21. (vasárnap) 19:00
-
IMPRÓ (Momentán Társulat) - Budapest
Jegy
-
2004
Az egérfogó színész Bemutató 2004. november 7.
-
2003
Művészet színész
-
2023. november 17.: Hatalmas mindfuck az új 56-os akciómozi A pályája során már többször is Oscar-közelbe került Tóth Barnabás ezúttal A... -
2019. december 17.: Ismét esélyt kapott az Oscaron a magyar rendező Tóth Barnabás zsinórban másodjára kerül fel az Oscar-jelöléseket megelőző... -
2019. november 12.: Könnyeket tessék! Kritika az Újratervezés című realityről A TV2 új, lakásfelújítós műsorában a két nagyágyún, Ördög Nórán és Stohl... -
2019. szeptember 23.: Akik maradtak – Borzasztóan szerethető az Oscar-esélyes magyar film A háborúban mindenét elveszítő negyvenes férfi és a hasonló sorsot megélt... -
2019. szeptember 4.: Kiderült, melyik film Magyarország hivatalos Oscar-nevezése Az Újratervezés rendezőjeként ismert Tóth Barnabás új alkotása, az Akik... -
2019. augusztus 22.: Jön az Újratervezés és a Susotázs rendezőjének új filmje Megérkezett az előzetes Tóth Barnabás új nagyjátékfilmjéhez, az Akik... -
2019. március 12.: Az Oscar-közelbe került magyar kisfilmet a mozikban is bemutatják Tóth Barnabás Susotázs című bájos rövidfilmje az Eksztázis című Gaspar... -
2018. november 20.: Most a moziban is rövidezhetünk A Film Farm 2. keretében egy egész estés mozifilmbe válogatták össze az elmúlt... -
2018. május 4.: Az Újratervezés rendezője első tévéfilmjét forgatja Tóth Barnabás számtalan rövid- és egy nagyjátékfilm után Hajduk Károllyal,...
Hozzászólások