Színház

Tótágas történetek

pantomim, 2019., 3 - 10 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Dvorák Gábor és Patka Heléna célja - személyes érintettségüknél fogva is -, hogy a 3-10 éves gyerekek részére olyan szórakoztató előadásokat hozzanak létre, melyek egyben nevelnek is: pozitív példát adva az emberi viselkedésről, jószívűségről, segítőkészségről, becsületességről, szeretetről, szorgalomról, s pellengérre állítva az erőszakot, önzést, butaságot…

Gyerekelőadásaik formanyelvében hangsúlyos a tradicionális történetmesélés, a metakommunikáció és a mimetikus elemek használata, valamint a zene cselekményt erősítő, illetve történést ellenpontozó hatása.

A Tótágas történetek című előadás külön célja, hogy erősítse azt az általuk képviselt szemléletmódot, mely szerint az életben akkor tudunk megfelelően jó döntéseket hozni, ha képesek vagyunk egy-egy dolgot, életszituációt több szempontból értelmezni, értékelni, átélni, érzékelni, más-más szemszögből is figyelembe venni. Az előadás szándéka, hogy erősítse a beleérző készséget. Tanítson azon keresztül, hogy ugyanaz az ember cselekedete, vélekedése egy más nézőpontból mennyire más-más megítélésű lehet – a világ nem fekete-fehér.

A(z) Dvorák & Patka Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások