A szer háttérbe szorításával az idei Oscar-gálán az Amerikai Filmakadémia több évtizedes, szomorú trendet követ: a filmtörténet során számos olyan horrorfilm volt, amelyet méltatlanul tartottak távol a rangos elismeréstől.
1. Frankenstein (1931)
Az eredeti Frankenstein már bemutatójakor is kiemelkedett az akkoriban épp divatos szörnyfilmek tömegéből. Mary Shelley meghatározó regénye méltó adaptációt kapott James Whale-től, aki ráadásul később tovább emelte a lécet a Frankenstein menyasszonyával, amely végül nagy nehezen kiharcolt egy Oscar-jelölést… a legjobb hangért.
Az eredeti, meghatározó szörnysztorit viszont még erre sem méltatták. Az meg nyilvánvaló, hogy az idő miért nem az Akadémiát igazolta. A klasszikus horrorfilm utat mutatott Hollywood számára szörnyábrázolás terén nagyjából egy egész évszázadra: idén például Christian Bale főszereplésével készül feldolgozás.
2. Psycho (1960)
Alfred Hitchcock mesterműve nemcsak a modern horror műfaját alapozta meg, hanem precedenst mutatott arra is, hogy azt mennyire rühellni fogja az Amerikai Filmakadémia. Talán egy picit másképp alakult volna a trend, ha a Psycho négy jelölése közül (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb női mellékszereplő, legjobb látványtervezés) legalább egyet szobrocskára tudott volna váltani.
De nem tudott. Hiába derült ki, hogy egy időtlen mesterműről van szó, amely még fél évszázaddal később is hatásos (ha nem is a legfélelmetesebb), az Akadémia szavazói soha nem vonták le a következtetést, hogy talán érdemes lenne a zsánerfilmeket is értékelni.
3. Carrie (1976)
Vannak rossz Stephen King-feldolgozások, vannak jó Stephen King-feldolgozások, és van a Carrie. Brian de Palma a legendás szerző legelső regényéből csinált szélesvásznú rémálmot a remek Sissy Spacek főszereplésével. Őt a legjobb női főszereplő díjára, a labilis édesanyját alakító Piper Laurie-t pedig a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték, ám egyikőjük sem vihette haza a szobrocskát.
A dolog annyiban érthető, hogy az akkori gálán Sidney Lumet mesterműve, a Hálózat tarolt. Laurie viszont egyértelműen jobban játszott a horrorban, mint Louise Schumacher, aki a Lumet-filmben alakított sokkal kevésbé drámai és fajsúlyos szerepe miatt kapta meg az elismerést.
4. Ragyogás (1980)
Alig négy évvel a Carrie után pedig jött is a Ragyogás Stanley Kubricktól, amely szinte érthetetlen módon még az előbbinél is ütősebb King-feldolgozás lett. Gondolom, ezen a ponton senkinek nem kell magyarázni, hogy miért olyan remek ez a film, és hogy Kubrick miért érdemelte volna meg emiatt (is) az Oscart. Hát azt nem kapott, helyette viszont az évszázad mellélövéseként lett Arany Málna-jelölése, a legjobb rendező pedig Robert Redford lett a szintén nagyon jó, de annyira azért nem kiemelkedő Átlagemberekért.
Fun fact: Stanley Kubrick, minden idők egyik legnagyobb rendezője végül egész karrierje során csupán egy Oscar-díjat kapott. És azt sem rendezésért, hanem a 2001: Űrodüsszeia különleges effektjeiért. Hát nézze meg az ember!
5. A légy (1986)
A legendás kritikus, Gene Siskel is ledobta az ékszíjat, amikor kiderült, hogy Jeff Goldblum teljes körű testi-lelki transzformációja az Akadémia szerint nem tartozott 1986 legjobb színészi teljesítményei közé. Ő úgy vélte, az állt a háttérben, hogy a szavazók idősebb, vaskalaposabb rétege nem akart precedenst állítani azzal, hogy egy horrorfilmnek adják a rangos díjat.
Persze lehet mondani, hogy Goldblumra a játékidő során egyre több smink és egyre nehezebb maszkok kerülnek, így a film inkább érdemelte meg az ezért járó Oscart (amit amúgy meg is kapott Chris Walas és Stephan Dupuis). Viszont éppen azért olyan remek a színész játéka, mert még az efféle nehezítő körülmények ellenére is emberien, kiemelkedően alakította az egyre emberietlenebbé váló Seth Brundle-t - kivéve a film utolsó jelenetében, amikor már tényleg csak trükkökből és maszkokból állt a teremtmény.
Abból a szempontból persze tökmindegy a dolog, hogy még mindig ugyanott tartunk: A szert eddig is könnyen hívhattuk „A női légynek”, a főszereplők Oscar-mellőzése miatt pedig mostantól méginkább megáll a párhuzam.
6. Örökség (2018)
A horrorrajongóknak az utóbbi időben különösen beütött, hogy az Akadémia figyelmen kívül hagyta Ari Aster filmjeit: muszáj volt a rendező két alkotását is feltenni erre a listára. Kezdjük is az Örökséggel, amely pont annyira passzol az ítészek által amúgy imádott mélyenszántó családdrámák, mint a vérfagyasztó horrorok közé. A két műfaj egybesimítása lehetetlen lett volna Toni Collette nélkül, aki élete alakítását adja Annie Graham szerepében. Az Akadémia viszont mintha észre sem vette volna a filmet, Collette nem kapott jelölést, az aktuális szobrocska pedig Olivia Colmanhez került A kedvencért. Amit nem sajnálunk tőle, de lehetett volna kiélezettebb is az a verseny.
Viszont annak legalább lehet örülni, hogy egy remek mémet is hagyott maga után a remek alakítás.
7. Fehér éjszakák (2019)
A Fehér éjszakák egy veszélyesen gyönyörű film: ezt még azoknak is be kell ismerniük, akiket nem győzött meg Ari Aster teljes világosságban forgatott népi horrorja. Pawel Pogorzelski lengyel operatőr a skandináv tájat (amelyet a magyar táj játszik!), a természet zordságait finoman teszi egyre fenyegetőbbé a karakterek számára, hatásos munkájával pedig eléri, hogy az Aster által megálmodott szörnyűséges pillanatok még keményebbet üssenek.
Ez az alkotás – mint a legjobb horrorfilmek – azért emlékezetes igazán, mert egy picit túlságosan is hasonlít a rémálmainkhoz, főleg a hajmeresztő, de még véletlenül sem túltolt végkifejlet során. Pogorzelski pedig gondoskodik arról, hogy még évekkel később is gyönyörű vizuális flashbackek traumatizáljanak minket, amikor visszaemlékszünk erre a filmre. A kiemelkedő teljesítmény még jelölést sem érdemelt.
