(hazai alkotók együttműködésben a Leóval)
#kaméleon
A #kaméleon projekt a Willany Leó Improvizációs Táncszínház folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: félévente egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekszenek magukat újradefiniálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel gyarapítva a hazai kortárs kánont. A vendégkoreográfusokkal létrejövő munkák -bár bemutatókkal végződnek-, a folyamatuk legalább annyira hangsúlyos és fontos: a jelenleg közel 16 fiatal táncművészből és 16 zenészből álló Társulat folyamatosan cserélődő, kisebb csoportokban tanulhatnak egymástól. Azért, hogy az alkotófolyamatok valóban ezekért az értékekért tudjanak harcba szállni, a Társulat olyan művészeket hív meg, akik eddigi munkásságuk során hasonló értékek mentén dolgoztak.
Out of order – a szétesés mechanizmusai
Megpördítés után magára hagyva addig fog forogni,búgni míg el nem „veszíti” lendületét. A csökkenő forgási sebesség miatt, egy idő után ki-kibillen a pillanatnyi egyensúlyi helyzetéből, elkezd oldalra dőlni. Ekkor a szabályos forgó mozgás, egy nehezen leírható kaotikus "inogásba" megy át. Pár döccenés után végül teljesen az oldalára fordul és a megnövekedett érintkezési felület miatt, a súrlódási erő "győz": a búgócsiga megáll.
Életünket rendszerek határozzák meg. Idő, kapcsolatok, sejtközösség, ökoszisztéma, zene, nyelv, közlekedés és a többiek. A rendszerek működésének alapfeltétele az összhang. De mi kell ahhoz, hogy a rendszer széthulljon? Megfogalmazható-e mégis a „nehezen leírható kaotikus inogás”? Hogyan képzeled az összeomlást? Mit jelent az, hogy üzemzavar? Mit okoz bennünk ha megszokott világunk szétesik? Előadásunk során arra teszünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk a szétesés, összeomlás, erózió természetét.
Réti Anna Lábán Rudolf díjas koreográfus, táncművész (2007 Lélek pulóver nélkül, 2012 Vis-
a-vis, 2019 Majdhaleszidőm). A Pécsi Művészeti Szakközépiskolai majd Rotterdami Táncakadémiai tanulmányai után Hollandiában Itzik Galilivel, Conny Janssennel és Jens Van Daele-vel dolgozott. Magyarországra visszatérve szabadúszóként többek között Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor, Pataky Klári, Gál Eszter és Goda Gábor előadásaiban szerepelt, külföldön pedig Nagy József, Karine Ponties és Paulo Riberio projektjeiben vett részt. 2005 óta készít saját koreográfiákat, melyek több itthoni és nemzetközi díjban és elismerésben is részesültek. 2015-ben bemutatott Point of You című előadását, melyet a portugál Ricardo Machadoval közösen készített, az Aerowaves nemzetközi hálózat az év 20 legizgalmasabb alkotása közé választotta.
A Willany Leó Improvizációs Táncszínház 2008-ban alakult Grecsó Zoltán koreográfus, táncpedagógus vezetésével. A kreatív közösségi alkotóműhelyben a tánc, a zene és az improvizáció eszköztárával dolgozzák fel az alkotókat érdeklő témákat. A társulat 2012 és 2014 között a Pro Progressione közreműködésével részt vett az Európai Unió Kultúra keretprogramja által támogatott – és a legjobb projekteknek járó „Success Story” minősítést is elnyert – Beyond Fronta: Bridging New Territories című nemzetközi táncművészeti projektben. A Willany Leó 2019 májusában Lábán Rudolf Különdíjban részesült, rendszeres előadásokkal jelentkezik szerdánként 21:30-kor a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
Hozzászólások