A Janika

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ott, kinn valakik, tán épp a nézők, annyira tudják, hogyan is kellene élni, de mi, itt a színpadon, Jenők, Arankák, Kálmánok, szégyen, nem szégyen, biz nem tudjuk azt. Egyet nem tagadhatunk: mi, kicsi emberek valahogy-akárhogy, élni szeretnénk, ha nem úgy, ahogy kell, hát úgy, ahogy tudunk. Én, B.L., jelen esetben színházi rendező, olykor Kálmán, Jenő, akár Aranka, nem azért beszélek erről egy előadásban, mert így vágyom élni, hisz tudom jól, nem így kell. De beszélek róla Csáth Géza segítségével, mert így igaz. És még mulatságos is. Csáth zseniális kortársához, Csehovhoz hasonlóan az orvos tárgyilagosságával, az esendő ember részvétével nézi hőseit, és karját széttárva szomorú mosollyal kérdezi: barátaim, miért éltek így? Megfigyel, vizsgál, diagnózist állapít meg, e diagnózison akár sírhatunk-nevethetünk, de változtatni az orvos-drámaíró sem bír. Hogy a rendező, kit mindig is foglalkoztattak az ágaskodó kicsi emberek, s azok önmagukat egy-egy pillanatra meghaladó hétköznapi hőstettei, most miért éri be a szkepszis által széttárt karokkal? Talán bölcsül, ezzel együtt szomorodik. Vagy csak öregszik, s beletörődve elfogadja, mit Kosztolányi Dezső, Csáth Géza unokaöccse írt rokona-írótársa halála után a Nyugatban, 1919-ben: "Bele kell nyugodnom, hogy az élet nem olyan, mint ahogy elképzeljük, de olyan, mint amilyennek mutatkozik." A rendező ehhez még hozzáteszi: az azért örömet okoz, azt reméljük, a nézőnek is, ha mindezt oly finom érzékenységgel, tűhegyes pontossággal és frenetikus, szeretetteljes humorral ábrázolják, mint teszi azt Csáth Géza. Ha ezt sikerül hűségesen tolmácsolnunk, amire most a szatmárnémeti társulat tehetséges csapatával, benne tervezőbarátaimmal vállalkozunk, akkor tán még azt is elmondhatjuk, mégsem értük be a langymeleg középszerrel, és egy előadás erejéig meghaladtuk önmagunkat. (Bérczes László)

A(z) Bárka Színház előadása

Stáblista

Még nincs szavazat!