Színház

A rózsalovag

vígopera, 3 felvonás, német, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Werdenberg tábornagyné az elmúlt éjszakát ifjú szeretőjével, Octavian gróffal töltötte. Amikor a szolgáló behozza a reggelit, a fiú elrejtőzik a budoárban. A reggeli után ismét bujkálni kényszerül, mert hangok hallatszanak az előszobából. Octavian - nehogy felismerjék - előbújik rejtekhelyéről szobalánynak öltözve. A váratlan látogató a Tábornagyné vidéki unokafivére, Lerchenaui Ochs báró, aki azonnal csapni kezdi a szelet "Mariandl"-nek.

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 20., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Hozzászólások

lostbabe 2010 ápr. 11. - 09:22:20
10/10
FElepHánt 2010 márc. 22. - 18:30:30 10/10
Richard Strauss sûrû fúvósállásokkal indít, az elsõ képben el is uralkodik, a Berg Lulu-jára hajazó iszonyú átkomponáltság, amely a túlzott hangerõvel tetézve, igencsak megnehezíti a Tábornagynét és Octaviánt megszemélyesítõ énekesnõk dolgát. Már a színpadkép jelzi, semmiféle modernkedés, aktualizálás, ötletparádé nem lesz hála Anrejs Zagars rendezõi koncepciójának, amely céltudatos szolidsággal kizárólag Hugo von Hofmannstahl nagyszerû librettójára épít, mindössze a történések idõpontját teszi át az 1910-es évekre.

Julia Müer szolid díszletterve, szecessziós vonalrajzokkal díszített ablakaival jól használható játékteret ad és csak a harmadik felvonásban torzul indokolatlan perspektíva-bravúrba. Ochs báró szerepében elementáris hatású, nagyformátumú énekes-színész lép a színre: Lars Woldt úgy játszik, úgy poentíroz, úgy mozog, mintha nem is énekelne! Pedig átütõ erejû basszbaritonja támadhatatlanul uralja a hangteret, bátor kontraszt-váltásokkal jellemez és parodizál is. Az elképesztõ fantáziájú szerzõpáros minden szituáció számára biztosítja a hosszú kifutást, gyõzi textussal és zenei leleménnyel, így a második felvonás végén, sebesült báróként a fantasztikus karakterszínész-énekes is élni tud a monologizáló nagyjelenet lehetõségeivel. A gyilkos nehézségû partitúra, Kovács János vezényletével, az elsõ felvonás közepétõl egyre teljesebb hitelességgel szólal meg, minden esélyt megadva az akkoriban idõsödõnek számító, 35 (!) éves hercegnõ, bizonytalan öregedési félelmekkel terhelt lamentálásához. Sümegi Eszter csodálatos finomsággal, éteri muzikalitással énekli a széles dallamívekbõl épülõ, katartikus hatású szólamot, a színgazdag árnyaltság, a mély átélés páratlan példáját nyújtva. A lemondó beletörõdés, a reménykedõ dac, a rezignált bölcsesség áhí- tatos szépsége sugárzik legapróbb gesztusában is, felejthetetlen momentum az, amikor az elpergõ Idõ kérlelhetetlenségén filozofál.

Méltó párja Octavian nadrágszerepében a sodró energikusságú Mester Viktória: fiús mezzoszopránja tökéletesen fedi a zeneszerzõi elképzelést, jellemformáló képessége természetes módon teszi hitelessé kamaszhevületû figuráját. Énekhangja töretlen fényû, vibrátómentes, gyönyörûen formált frázisokban árad, melyet a nyílt hangzású markáns hangsúlyok tesznek ellenállhatatlan hatásúvá. Szerelmesének elvesztésétõl félve, fájdalmas kitöréssel bizonyítja tragikus vénáját, a végsõkig fokozva a búcsúkép torokszorító feszültségét. ...és ez még csak az elsõ felvonás volt! A lánykérés tömegjelenetében az együttes példás egysége mutatkozik meg, a kisebb szereplõk és a kórus mellett Gurbán János Faninal-ja és Sánta Jolán fürge Anniná-ja érdemel külön említést, ahogy a késõbbiekben, a szeparé-kép Rendõrbiztosaként, a megkerülhetetlen tömörségû Tóth János is. A vígoperai komikum zabolátlan fergetegében, komornává visszaváltozva, Mester Viktória újabb vaskos meglepetéssel szolgál: bárdolatlan akcentussal, telivér humorral adja a báró tõrbe csalására kieszelt, butuska leányzót. A leírhatatlan költõiségû fináléban aztán megint szerelmes ifjúként látjuk viszont, hogy a tercettben Hajnóczy Júliá-val és a himnikus magasságokba szárnyaló Sümegi Eszter-rel, csúcspontjára vezérelje a csodálatos produkciót.

A három szopránhang végtelenül ölelkezõ dallam-liánokba fonódik össze, leheletnyi fokozásokkal duplázva rá az elsõ felvonásvég lenyûgözõ katarzisára. De még hátra van a szerelmesek véget érni nem akaró, önkívületbe delejezõ záró-kettõse, lassan lemegy a függöny, négy órán át a szférák zenéjének óceánjában lebeghettünk... Érdemes volt vendégrendezõt hívni: megújítva az erõltetett újítások nélküli hagyományt, az utóbbi évtized egyik legnagyobb elõadást alkotta meg.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás