A darab a táncosok árnyjátékán alapul, amelyet videó vetít ki a színpadon elhelyezett négyzet alakú platóra. Az árnyak birodalmában tett fantáziautazás egyértelmű szimbólum. Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igazság, a lemeztelenített valóság megtalálása -ez a mindenek felett hajszolt és vágyott cél.
A platóra kivetített árnyékok vonzzák a tekintetet. Nemcsak a nézőket, a táncosokat is rabul ejti saját önálló életre kelt sziluettjük látványa, együtt mozognak vele, megpróbálják megragadni, valamiképpen birtokba venni. Az előttünk karnyújtásnyira elsuhanó, csalogató, vagy éppen rémületes árnyak végül mégis megfoghatatlannak bizonyulnak.
A szemünk előtt életre kelt fantomokról egyetlen pillanatra sem tudjuk eldönteni, valódiak-e vagy csupán a képzelet szüleményei, vajon végletes vonzalmat vagy éppen pusztító gyűlöletet ébresztenek a nekik kiszolgáltatott táncosokban. Véres csatákat, vagy érzéki játékot látunk? Kik ők és miféle ezerarcú viszony fűz bennünket hozzájuk?
A nyugati ember féli és le akarja győzni az árnyékát. A japán kultúra, amely Frenák Pál munkásságára mély hatást gyakorolt, ezzel szemben a belső tartalmak felé fordulást erénynek tartja. Frenák új alkotásában arra tereli a néző gondolatait, hogy az árnyék erősebb, mint a test, mert nem fog rajta az elmúlás, és mivel lehetetlen megzabolázni, talán inkább el kell fogadni, fel kell benne oldódni.
A(z) Frenák Pál Társulat előadása
Hozzászólások