Színház

Árnyék

előadás, 2020.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„Pető Kata valóban jól érzi, hogy ez a szerep számára előnyös, egészen bele tudja magát tenni, sokféle képességét hasznosítva. Mindenre alkalmas – alkata, mozgása, érthető szövegmondása mind hat ránk és még jól is énekel (barokk operát), és még humora is van, sőt az önironikus mondatok kifejezetten jól állnak neki. Ezzel a Jelinek-szöveggel még egy sikertelen kísérlet is emlékezetes lehetne, nemhogy ez, a mezei nézők számára is befogadható ÉS élvezhető produkció. Kicsit olyan, mintha Pető Kata oxigénpalack nélkül megmászta volna az Everestet, egymás után két napon is, és ahogy néztem, erre bármikor később is képes lesz, annyira magáévá tette ezt a történetet.” Makk Zsuzsanna, Mezei néző blog
A Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek kiemeli a mítoszt az antik környezetből, és kibontja mindazt, amit az alvilágba szállás, felemelkedés és újra mélybe zuhanás közben Eurüdiké gondolhat, érezhet. Ahogyan népszerű popzenész férje árnyékaként éleslátással és iróniával küszködik és küzd meg a női szerepből is fakadó komplexusaival. Története kifordított tragédiaként a feleség halálával indul, és az árnyék megszületésével ér véget.

Az ősbemutatón Jelinek darabját egy tematikus est keretében Monteverdi operája és egy balettelőadás keretezte. Erre rímelően előadásunkban Eurüdiké belső monológjával dialógusba lép a zene és a tánc, három Orpheusz: a Freakin’ Disco, Kákonyi Árpád és Gergye Krisztián személyében.

„Sokat dolgoztam német nyelvterületen, itt találkoztam ezzel a Jelinek-darabbal, amit Halasi Zoltán a kérésemre fordított magyarra. Évek óta keresem a helyét, gyűjtöm hozzá az alkotókat és a színházi tapasztalatokat mint szabadúszó színész és jelmeztervező. Most először szeretnék monodrámában játszani és fogalmazni.”
Pető Kata

Zeneszerző: Freakin’ Disco (Keresztes Gábor, Komjáti Áron, Szabó Sipos Ágoston, Csizmás András)

Fénytechnikus: Ujváry Zsolt

 

Bemutató időpontja:

2020. szeptember 8.,

Stáblista:

Hozzászólások