Színház

Az állhatatlan

történelmi játék, 2 felvonás, 165 perc, magyar, 2008.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A trilógia első része Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem jószándékán és árulásain, jót akarásán és bűvös erőszakosságán át vezető útját mutatja be a török szövetségtől való elszakadásig és a nyugati keresztény világhoz való csatlakozásig. Ez a rész Zsigmond ragyogóan fényes esküvőjével zárul, melyet azonban sötét, kegyetlen kivégzések és gyilkosságok öveznek. A második részben a már ismertté és ismerőssé váló főszereplők meghökkentő fordulatokkal és váratlan döntésekkel teli sorsát, útját követhetjük tovább, mintha egy nagyszabású teleregény folytatását néznénk. A fejedelem hamarosan kénytelen szembesülni a tragikus ténnyel: elsöprő erejű török támadás fenyeget, az ígért és várt nyugati segítség pedig késlekedik. Zsigmond már csak a székelyekre támaszkodhat: az ő segítségükkel fényes győzelmet arat a sokszoros túlerőben lévő török sereg fölött. Ugyanakkor a Rudolf császár unokahúgával kötött házasság nem hozza meg a boldogságot: Zsigmond szemlátomást idegenkedik fiatal feleségétől, elfordul tőle. Indulatos jelenetek után száműzi maga mellől és egy távoli erődítményben túszként őrizteti. A jogaikat követelő székelyek lázadója a "véres farsang" néven emlegetett tömegmészárlásba torkollik. Erdély véres történelme, a fejdelem által előidézett sötét történelmi krimi sorozat és nagyszabású árulás-történet folytatódik Az állhatatlanban, ha lehet, még szélsőségesebb, még romantikusabb események közepette, mint A nagyratörőben.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. november 28., Gárdonyi Géza Színház

Stáblista:

Szereplők

Báthory Zsigmond (Erdély fejedelme)
Carillo Alfonz (jezsuita, Zsigmond gyóntatója)
Jósika István (Kovacsóczy titkára, Zsigmond bizalmasa)
Geszti Ferenc (legfőbb tanácsúr)
Bocskai István (váradi főkapitány, Zsigmond nagybátyja)
Thoroczkay Máté (prédikátor)
Krisztierna (Zsigmond felesége)
Löbl Terézia (Krisztierna komornája)
Sennyei Pongrác (udvarmester)
Kornis Gáspár (kincstartó)
Ravaszdi György (asztalnok)
Ördögh Balázs
Károlyi András
Decsi János (történetíró)
Özvegy Kovasóczyné Kendi Anna
Borsoló János (ítélőmester)
Visconti (pápai nuncius)
Uchanski Arnulf (lengyel követ)
Kakas István (kincstári biztos)
Ibrahim csausz
Hasszán csausz
Ungnád Dávid (császári küldött)
Mihály (havasalföldi vajda)
Lázár István (a testőrség parancsnoka)
Lugosi Ferenc (kővári kapitány)
Süveg Albert (szebeni királybíró)
Huszár Péter (mezei kapitány)

Alkotók

Hozzászólások

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás