Színház

Az apa

tragédia, magyar, 2001.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

?Úgy érzem magam, mintha alvajáró volnék, mintha költészet és élet egybeolvadna bennem...", írta egy levelében Strindberg, a tragédia megírása (1887) körüli időben. A művet is úgy kell néznünk, hogy a valóság elemei, az emberi természetből ma is szinte démonikusan felfakadó erők itt a művészet kiművelt eszközeivel ábrázoltatnak, itt hangsúlyozottan a művészet felségterületén járunk. Az apa című darabban a feleség (Laura) őrületbe kergeti férjét (a Kapitányt). Az asszony mesterkedései valóban ördögiek, azonban az író - a szemben álló felek szópárbajaival - fel-felcsillantja a férfi önzését, felelősségét is. A darab végkicsengése szerint férfi és nő nem élhet egymás mellett kiegyensúlyozottan, az egymás elleni küzdelem felőrli vagy egyiket, vagy a másikat. Strindberg a főszerepet alakító színész kiválasztásához a következő instrukciót adta: ?jókedélyű ember legyen, aki fölényes öniróniával, világfias szkepszissel, öntudatosan néz szembe sorsával, és szinte derűsen vállalja a halált ebben a pókhálóban, melyet természetadta okoknál fogva nem bír széttépni."

A(z) Kecskeméti Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Laura (a felesége)
Bertha (a leányuk)
Östermark doktor
Margret (a dada)

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás