Színház

Az imposztor

komédia, 3 felvonás, magyar, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A legtöbb drámaírónak az lenne a hasznos, ha adott személyekre írhatna darabokat. Én eddig egyetlen ilyen feladatot kaptam, Major Tamástól. A mű megírásában nagy segítséget jelentett, hogy ha megakadtam, magamban hallottam Major hangját, ami máris további lendületet adott. Úgy hiszem, Az imposztor nagyon jó dráma lett." - nyilatkozta a szerző a mű budapesti bemutatója előtt. Bár sokan úgy vélik, a műnek valójában kevés köze van. Az Ikszek-hez, Spiró immár klasszikusnak számító regényéhez. A darab egy nagy színész vendégjátékáról szól, arról hogyan működik a legenda - ez esetben az 1800-as évek elején, Vilnában. A darab főhőse, Boguslawski, "a lengyel színház atyja", aki kibontakoztatta a nemzeti színjátszást, összeforrasztotta a nemzeti kultúra fönnmaradásáért való küzdelemmel, megfáradt, eladósodott öregember, akinek már nincsenek magasabb céljai, csupán üzleti vállalkozásnak tekinti a vendégjátékot. A legenda és a valóság, a várakozások és tények szembeállításával kezdődik a darab. Elkezdik próbálni a Tartuffe-öt, a munka során feltámad az igazi Boguslawski, a Mester, s a színpadon mind tisztábban ragyog fel a művészi igazság...
Ahhoz, hogy ezt a szerepet bárki kortárs színész eljátszhassa, át kell jutnia a színházcsinálás, az iskolateremtés, a színház fennmaradásáért folytatott szélmalomharc poklán. Kevés ilyen művész van ma Magyarországon. E kevesek közé tartozik a főszerepet játszó Jordán Tamás...

A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. október 4., Pécsi Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Boguslawski (Tartuffe)
Kazynski (a direktor)
Rogowski (Orgon)
Kaminkska (Elmira)
Kaminski (Damis)
Skibinska (Dorine)
Skibinski (Cléante)
Hrehorowiczówna (Pernelle)
Pieknowska (Marianne)
Rybak (Rendőr hadnagy)
Niedzielski (Lojális úr)
Damse (Valér)
Chodzko (kritikus)
Gubernátor
Díszletező
Súgónő

Hozzászólások