Színház

Az ördög

vígjáték, magyar, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A huszonkilenc éves Molnár Ferenc, már ismert hírlapíró, de drámaszerzőként még teljesen kezdő, egy bemutatott darabbal a háta mögött? megnézi Goethe Faustját és az a frivol gondolata támad: Mephistót frakkba öltöztetni, és belehelyezni egy untig ismert szerelmi háromszög, egy 20. századi pesti evidencia, a férj-feleség-a ház barátja hármasba, egy úgynevezett társasági vígjáték közepébe. És Molnár Mephistója, Dr. Kovács néven, 1907-ben megjelenik a színpadon (játssza: Hegedűs Gyula), Az ördög című színdarabban, és fondorlatos trükkökkel, erős élet- és emberismeretével, emberien gyilkos humorával összehoz egy régi szerelmespárt, szétválaszt hazugságon alapuló kapcsolatokat, zűrzavart okoz - és rendet teremt. És mellékesen beröpíti Molnár Ferenc drámaírót a világhírbe, már 1908-ban olaszul, angolul, németül harmincnál is több színház játssza Az ördögöt.
Molnár ördöge nem túlvilági figura, inkább ahogy Molnár fogalmaz, amolyan "ördög bácsi", de amit levezényel, az kellemesen izgalmas, kellően mulatságos, és néha fölöttébb ismerős. És mielőtt továbbmenne egy másik történetbe, rendet-rendetlenséget csinálni, még körülnéz, és azt mondja: "Voila" és igaza van... Molnár Ferenc megnézi Goethe Faustját és frivol gondolata támad: Mephistót frakkba öltöztetni és belehelyezni egy untig ismert szerelmi háromszög, egy XX. századi pesti evidencia, a férj-feleség-a ház barátja hármasba, egy úgynevezett társasági vígjáték közepébe.

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. április 28., Radnóti Színház

Stáblista:

Hozzászólások