Színház

Bűn és bűnhődés

előadás, 2016., 14 - 18 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy ifjúsági- osztálytermi monodráma kétszer negyvenöt percben foglalkozik az elgondolás alapjául szolgáló  Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkíj regénnyel és annak gondolatiságával.

A komplex színházi nevelési program célja, hogy körüljárja a bűn fogalmát, mialatt főként az alábbi kérdésekre keresi a választ: Mi a bűn? Miért kell egy "rossz" cselekedet után bűnhődnünk? Miért zárnak el embereket? Mi gátol bennünket abban, hogy bűncselekményt kövessünk el?

Az előadásnak egyetlen szereplője van, mert így válik igazán hangsúlyossá, hogy mennyire magányos "ügy" a bűn elkövetését követő feldolgozás időszaka. A helyszín egyfajta metaforaként szolgál, a társadalomban szabadon élő emberek illuzórikus szabadságáról, hogy habár szabadon élünk, mégis mindenkinek megvan a saját börtöne.

Az előadás mellőz minden szcenikai megoldást. Díszlet, jelmez, és kellék nélkül, a legegyszerűbb módon a személyesség eszközével próbál meg hatni, gondolatokat ébreszteni. A megszokott színházi eszközök hiánya is azt fejezi ki, hogy nem egy tőlünk távoli figura Raszkolnyikov, hanem egy "közülünk" való ember.

Az előadást a bemutatót követően csak osztályteremben játsszák.

A(z) Kolibri Pince előadása

Bemutató időpontja:

2016. október 17., Kolibri Pince

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások