Színház

Bűn és bűnhődés

dráma, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Bűn? Micsoda bűn? Mert megöltem egy ocsmány, kártékony férget, egy vén uzsorásasszonyt, aki senkinek a világon nem hiányzik, aki a szegények vérét szívta, hát ez bűn? Hagyjuk ezt!... Vért ontottam, persze, rosszul tettem. De hát ömlik a vér, mint a pezsgő, mióta világ a világ! És azokat, akik kiontják, megkoszorúzzák a Capitoliumon, és az emberiség jótevőinek nevezik! Én elhatároztam, hogy merek, és öltem. Most már tudom, hogy nem volt jogom megtenni, mert én is ugyanolyan féreg vagyok, mint a többi. Hát eljöttem volna hozzád, ha nem vagyok féreg?"
Dosztojevszkij világhírű regénye a bűn és a bűntudat témakörét járja körül. Kerülhet-e az ember olyan élethelyzetbe, amelyben elfogadott az ölés? Dönthetünk-e mások élete és sorsa felett? Mik a következményei egy torz eszme követésének? A regény talán nem is lehetne érvényesebb, mint ma, amikor a fenyegetettség és a félelem érzése egyre inkább életünk részévé válik.

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház énekkara és kijelölt zenekara

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. október 6., Miskolci Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Raszkolnyikov
Szvidrigajlov
Marmeladov
Katyerina Ivanovna
Amália Ludvigovna
Pulherija Alekszandrovna
Avdotya Romanovna
Lebezjatnyikov, Zamjotov
Ilja Petrovics, Szűcs
Lizaveta Ivanovna
Aljona Ivanovna

Hozzászólások