A színpadi adaptációt a Sixteen Films azonos című filmje alapján
(rendezte: Ken Loach, írta: Paul Leverty, producer: Rebecca O’Brian) Dave Johns készítette.

„Nem, nem láttam az Én, Daniel Blake-et. De az előzetesét sokszor megnéztem. És szeretném felhívni a mélyen tisztelt hallgatóság figyelmét, hogy az említett film csak egy kitalált történet. Fikció.” Így reagált a konzervatív Damian Green, munka- és nyugdíjügyi miniszter 2016-ban a brit parlamentben, miután szembesítették az Arany Pálma-díjas angol film történetével. A világhírű filmrendező, Ken Loach ugyanis olyan marginalizált helyzetben élő emberek közegét mutatta be, akikkel a politikai döntéshozók a legritkább esetben foglalkoznak. Nincs róluk tudásuk, nem várnak tőlük politikai hasznot. A társadalom szemében láthatatlanok. Mégis: olykor pont az elszigeteltségben élő emberek válnak egymással szolidárissá, és a kilátástalanságban is segítenek egymásnak, támaszt nyújtanak a másiknak.

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra. Kérdés viszont, hogy meddig képes a szeretet és a jobb jövőbe vetett hit egyben tartani egy szél által összefújt családot. A megrázó dráma magyarországi ősbemutatóját Valló Péter rendezi, a főszerepekben Schneider Zoltánt és Mészáros Blankát láthatják a nézők, továbbá Mátyássy Kála Cecília és Reé Rita a tizenkét éves Daisy Jenkinsként debütál a Radnótiban.

„Az ember könnyen kibújik a részvét és a tenni akarás gyötrelmei alól, ha a világszerte mélyszegénységben, szegregátumokban, menekülttáborokban, autoriter rezsimek elnyomása alatt senyvedő milliók sorsára gondol. Mindez oly messze van, közvetlenül nem is érint, nem is az egyén felelőssége, hála Istennek sokan foglalkoznak ezzel, nekem nem is kell, stb., stb., stb. Mentség akad bőven. De mit tegyünk a Ken Loach csodálatos életművében elénk keveredő hősökkel? Akik ugyanolyanok, mint mi. Mérhetetlenül közeliek. De mégis. A világunk elkeserítően közömbös, cinikus, önző és individualista, szörnyen igazságtalan és hitetlen, pökhendi, ellenszenves politikusokkal és apátiába zuhant polgárokkal. De nekünk, a nagy többségnek, az átlagnak mindezt ki lehet bírni, ki lehet viselkedni, ha nem történik az életünkben semmi. Semmi, ami eltér a megszokott rend egyformaságától. Se betegség, se munkaügyi probléma, se családiállapot-változás. Szóval semmi, de semmi. Mert ha mégis történik, akkor ez az egész hazug világ egy pillanat alatt felrobban, és a fejünkre hull. Azért kellenek az Én, Daniel Blake-féle történetek, hogy megtanuljunk vigyázni és szembeszegülni.” | Valló Péter

A(z) Radnóti Színház előadása