Színház

Energia Dalnokverseny

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Mekkorát változott a világ néhány évtized alatt?! - halljuk sokszor az idősebb generációtól. Ilyenkor elmondják: nemrég még lovaskocsival jártak az emberek, 15-20 éve még nemigen volt számítógép, internet, és a '90-es évek elején még szinte senki sem mobilozott. A mi kérdésünk mégsem ez. Hanem az: vajon mekkorát változik a világ az elkövetkező 20-30 évben? Mert nem mindegy, merre halad. Úgy tűnik, egyre több energiát fogyasztunk. Ám egyúttal az is igaz, hogy eszközeinknek egyre kevesebb energiát használnak. A Dalnokverseny keretében kortárs költők energiafelhasználásunkkal kapcsolatos témákat kapnak, s ezek nyomán rögtönöznek verseket. Míg ők külön helységbe vonulva írnak, a közönség alkalomhoz illően tudományos előadást hall az energiafelhasználás káros hatásairól, az ember lehetőségeiről. De nem csak komolysággal találkozhatunk. Jordán Tamás például humoros, önironikus ismertetőt ad az "energiatakarékos színjátszásról". Végül a szerzők felolvassák friss költeményeiket, amelyeket ismert zeneszerzők ott helyben megzenésítenek, és elő is adnak. A Dalnokverseny a Merlin Energia Év része. Egy évre való energiát kínál a Merlin. 52 héten át 52 eseménnyel a művészet eszközei és a hagyományos ismeretterjesztési formák segítségét hívja, hogy az energiát középpontba állítva a közönség figyelemét az élhető környezet megőrzésének kérdésköre felé irányítsa. A sorozat központja, de nem kizárólagos helyszíne a Merlin Színház. Művészet, környezet, gyermekek és energia. Mert itt élünk a földön, és csak egy van belőle.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások