Színház

Gömböc úr

zenés vígjáték, magyar, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A klasszikus drámaíró vígjátéka az örök témáról, a szerelemről szól. Itt minden, de minden a szerelem érdekében történik. Oronte, a párizsi polgár egyetlen lányának, Julie-nek kiszemelt egy kérőt, akivel a lány még soha életében nem találkozott. Julie hallani sem akar a házasságról, legalábbis nem az ismeretlen Gömböc úrral szeretni egybekelni. Szerelméhez boldogan férjhez menne, őt viszont Oronte kosarazta ki. Gömböc úr, aki mit sem tud minderről, megérkezik a városba, hogy megtekintse a mennyasszonyát és bezsebelje a hozományt. Hacsak a szerelmes fiatalok és barátaik nem tesznek valamit eme igazságtalanság ellen. És persze tesznek. Fondorlatos cselszövéseik miatt a hívatlan kérő a legvalószínűtlebb helyzetekbe keveredik. Provokálják, piszkálják, ugratják, húzzák-vonják Gömböc urat, aki csodálkozásában azt sem tudja, hová legyen. A szerelem nevében nagyszabású akadályversenyt rendeznek saját maguk és a nézők szórakoztatására. A fiatalok végül elérik céljukat, megakadályozzák az érdekházzaságot. Gömböc úr pedig, amint esélyt kap rá, elhagyja Párizst és hazairamodik. Sosem tudja meg, hogy őt tulajdonképpen csakis a jó cél érdekében tették lóvá. Gömböc úr megpróbáltatásai által Moliére rengeteg mulatságos helyzetet, jelenetet tár elénk, sok zenével, tánccal és persze derűvel.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2004. június 18., Gárdonyi Géza Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás