Színház

Grußes aus Freakistan

előadás, 70 perc, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy fiatal cirkuszi csapat első színházi jellegű bemutatója. A címbeli "Freak" elnevezés a Trafó közönsége számára nem ismeretlen, hiszen tavasszal itt mutatkozott be a pesti éjszakában már régóta komoly közönségbázissal rendelkező Freak Fusion Cabaret, melynek fiatal előadói magas szintű technikai tudásukat nemzetközi workshopokon, egymástól tanulva, és utcai gyakorlatok során szereztek. A zsonglőr eszközökkel (diaboló, buzogány, hosszúbot - stb) való gyakorlás világszerte rengeteg fiatalnak biztosít rendezettebb agyi mintázatokat, és gyakorlás közben sikerélményt, a flowt, amely sokuk számára a pótolhatatlan segítség a szocializáció felé. Igen, nem egy freaknek a cirkusz "váltotta meg" az életét. Drop out srácok - valójában ők a freakek - az általuk megformált pszeudó-karakterek leple alatt. Freakisztán pedig az általuk alapított állam.

A rendező, Simon Balázs a színház peremvidékein tett felfedezőútján egy éve érkezett Freakisztánba, próbálta próbálja, érteni és feltérképezni az itt élők csodálatos szokásait, hallatlan viszonyrendszereiket - majd új barátainak segítségével és közreműködésével, az ott tartózkodása alatt lejátszódott eseményekről elfogulatlan tudósítást valamiféle cirkusz-színházi dokumentációt készít! Más szavakkal - színházi adaptáció az alábbi eszközökre: akró, isohoop, karikák minden méretben a karikagyűrűtől a cyrwheelig, poi, tissue, kötél, lyra, buzogány, tűz, tight-rope, fegyverek, konyhai, takarító és gardrób eszközök - minden lom ami pörög, forog, repül - vagy éppen egyensúlyozható.

A(z) Freak Fusion Cabaret előadása

Stáblista:

Hozzászólások