Színház

Hamlet

dráma, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Első ránézésre Shakespeare Hamletjének klasszikus szüzséje hatalmi harcokról, szerelemről, árulásról, bosszúról szól. Ám, mint minden sokrétegű és gazdag szöveg, ebben is egymásra épülő és egybecsengő motívumok végtelen perspektívát adnak a cselekménynek: az apa-fiú kapcsolat, a megöröklés kérdése, az incesztus, a szerelem és barátság problematikája számtalan kis szálon fut végig a történeten és a szereplők sorsán.

Jelen előadás koncepciója éppen ebben a több olvasatot, réteget, szempontot ötvöző komplexitásban látja a színrevitel kihívását. Abban, hogy minden szereplő a maga nézőpontjából olvassa a történet minden mozzanatát, és a maga számára kialakított értelmezés szerint tekint a világra. Világ-olvasatok, logika és szenvedély, tudatállapotok csapnak össze ebben az előadásban, amely tehát ezzel a kortárs gesztussal őrzi meg a darab motívum-gazdagságát. A Hamlet számtalan tükre, rengeteg kis és nagy igazsága egymásra vetül. Álom-szerűnek, hipnotikusnak vagy őrületnek nevezhető az állapot, amibe a főhős kerül, amint megpróbálja a lehetetlent: kideríteni a valóság szerint valót.

Az értelmezés nagy kalandja ez a Hamlet: ráébredés és felelősség kérdéseit feszegeti. A színrevitel a Bocsárdi László előadásaira jellemző látomásosság, érzelmekkel teli megvalósítás és helyenként az ironikus távolságtartás kihívó és elgondolkodtató elegye.

A(z) Gyulai Várszínház előadása

Bemutató időpontja:

2013. július 5., Gyulai Várszínház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások