Nem Három nővért állítunk színpadra, csak esszenciákat ízlelgetünk, egy erős, megbonthatatlan falat használunk fel graffitinkhez, amiben Olga, Mása, Irina valójában lehetne Anna, Nanni, Zsófi is. A megfejtésre nem törekszik színházunk, mert azt láthatjuk a Bárkában, a Nemzetiben, vagy a beregszásziak valamelyik vendégjátékán. Nekünk a líra egy eszköz, ami fegyelmez, magaslatokat állít fel a felnőttség küszöbén átlépő, bizonytalanul visszatáncoló, megrettenő színjátszó fiataloknak.
A HáRoMnőVÉr szereplői sem felnőttek. Csehov szövegében benne rejlenek a felkínált lehetőségek játékunk véghezviteléhez. A három lány és testvérbátyjuk, az apátlan, magukra hagyott, elkényeztetett, életúttalan fiatalok kínkeserve remek játéklehetőség arra, hogy a múlt klasszikusát a jelen hétköznapi szintjére emelhessük. Itt találkozik egymással a dráma és társulatunk. Diákokkal foglalkozó csoportvezető-rendezőként mindig is a konkrét jelen foglalkoztatott, a körülöttem napról-napra, szinte pillanatok alatt felnövő - s így: folytonosan változó - kamaszvilág ifjai, gondolataik, kimondott és rejtett kérdéseik, félelmeik, titkaik. Képes-e a ma felnőttéváló fiatalja csehovi mondatokkal kifejezni bizonytalanságát? Hiszek benne. Stuber Andrea fordítása is segítségemre van ebben. Mint ahogyan a színházi nyelv játékos átültetése a - képzettségtelenségük okán nem színész - játszók beszédtechnikai hiányosságaikkal tarkított előadásába. (Cziczó Attila)
A(z) Fészek Színház előadása
Hozzászólások