A Honderű írása közben külön élveztem, hogy a szereplőim végre-valahára olyan emberek, akik még tudnak magyarul fogalmazni. Őket még okították retorikára, ők még tanultak görögül meg latinul, s bármi érte is őket az életben a huszadik század során, szellemi épségüket és humorukat megőrizték. Sok ilyen remek embert ismertem, csak arra nem gondoltam, hogy egyszer egy drámám szereplői lesznek. Az életük tele volt méltatlan mellőzéssel, megaláztatással, újrakezdések sokaságával és az életüket mégsem tragikusan élték meg, hanem valamilyen bölcs, derűs lebegéssel, az örök kamaszok szüntelen marháskodásával. Elvileg az ilyen emberek egyáltalán nem valók drámába, mert életükkel a tragikum elkerülésének lehetőségét példázták. Nagyon meglepődtem hát, amikor rájöttem, egy bulvár-típusú darabnak mégiscsak lehetnek a szereplői.
Jó volt köztük bóklásznom és hallgatnom a történeteiket. Éppen egyik soros válságos időszakomat éltem, és halált megvető bölcsességük jókor jött nekem. A próbán úgy láttam, a színészek is örömmel bújtak a bőrükbe - felteszem, ők is válságos korszakukat élik. A közönség biztosan válságban van - ezért hát joggal remélem, hogy a hőseimet a nézők is szeretni fogják. (Spiró György)
A(z) Budapesti Kamaraszínház - Tivoli előadása
Hozzászólások