Színház

Hotel Yerevan

komédia, 1 felvonás, 80 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Urartu Örmény Színház előadása.

A Helyszín, egy sokcsillagos kicsiny luxusszálloda valahol Európában, talán Budapesten. Működtetője egy tipikus örmény család. Egy napon feltűnik és beköltözik egy titokzatos menedzser, aki az ünnepelt, amerikai-örmény világsztár koncertjét szervezi. Miközben lázas izgalommal várják a popdíva érkezését, minden összegabalyodik, már semmi sem az, aminek látszik. A tizenegy szereplős, egyfelvonásos komédia a bohózatokra jellemző vidám, de elgondolkodtató bonyodalmakat ígér, bepillantást enged a diaszpóra hétköznapjaiba és kultúrájába, miközben megszeretteti velünk szereplőit, minden tipikus jellemvonásukkal és örménységükkel együtt.

Az elmúlt évek áldozatos, magas színvonalú munkája bebizonyította, hogy a Magyarországi örmény közösség életében, kulturális értelemben a színház az egyik legfontosabb összetartó erő. Az AZnavour című életrajzi darabot az elmúlt három évben közel tízezren látták, a történelmi témájú Musza Dagh Musical pedig műfaji és a nagyobb nézőtér sajátosságai miatt még több embert ér el a bemutatók során. 2015-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat kapott a színház.

Diramerján Artin Hotel Jereván - avagy egy örmény mindent tud című darabja ezt a hagyományt folytatja, ezúttal teret engedve annak az örmény közösség és szeretett közönségünk által támasztott igénynek, hogy a komorabb, nehezebb témák után oldottabb hangvételű előadás is szerepeljen a színház programjában. A szerző jól ismeri a magyarországi örmény diaszpóra világát. Zene, humor és sajátosan örmény életszemlélet, mely emberi, karakterében jól felismerhetően a túlélő, magát mindenhol feltaláló, otthonra lelő örménységre jellemző. A történet rávezet minket arra, hogy milyen különlegesek, megmosolyogni valók, szerethetők, egyediek, mégis hasonlatosak vagyunk egymáshoz, bárhol is élünk a világon.

Írta: Diramerján Artin

Dramaturg: Lengyel Noémi
Rendezte: Avanesian Alex

​Szereplők:

Aram Boghossian, hoteltulajdonos családfő: Baj László
Lara Monansdottir, izlandi lány: Kovács Olga
Andy Wolsky, világügynökség: Tóth András
Armen bácsi: Avanesian Alex
Avetisz bácsi: Kajtár Róbert
Madame Clochard: Csizmadia Gabriella
Ruben Boghossian: Sörös Miklós
Sylvia, Aram felesége: Haik Viktória
Karen Boghossian, Aram fia: Ifj. Diramerján Artin
Amber Shine popdíva: Vartapetján Petra
A popdíva asszisztense: Égető Fanni

Az előadás magyar nyelvű.

 

Hozzászólások