Színház

Ifjú Koreográfusok Fóruma

táncelőadás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A 2013-ban indult tehetséggondozó- és kutatóprogram, melynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása.
Az IKF nyílt pályázatán fiatal koreográfusok kapnak lehetőséget az alkotásra. A nyertesek egy hétig dolgozhatnak a KET táncosaival, a hét végén pedig nyilvános bemutatót, demonstrációt tartanak színházi körülmények között. Ez alkalommal Szamosi Judit koreográfiáját mutatják be a KET táncművészei.

Szamosi Judit 2013-ban végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, egy ösztöndíjnak köszönhetően részt vett a Ponderosa Tanzland gyakornoki programjában. Mi ketten vagyunk című alkotása a 2014-es SzólóDuó Fesztivál közönségdíjasa volt.

"Azt tapasztalom, hogy a mozgás bennünk, emberekben ösztönösen él. Nem tudunk nem mozogni. Nem mi járjuk a táncot, hanem a tánc jár minket... Sokszor mindez anélkül történik, hogy ennek tudatában lennénk. Az én értelmezésemben ez a bennünk élő mozgás maga a testbeszéd, mely nem tesz különbséget köztünk: nemtől, kultúrától, szociális háttértől, vallástól függetlenül mindnyájunkat átmozgat nap mint nap. Szeretném jobban megérteni, mi köt össze minket emberi lényeket ezen a non-verbális szinten. A testbeszéd világának mélyebb megismerése, kutatása által szeretném megtalálni a mozdulatok mögötti fő motivációt. Lenyűgözőnek és inspirálónak találom, hogy ez a tánc akár tudunk róla, akár nem bennünk él." (Szamosi Judit)

A(z) Közép-Európa Táncszínház előadása

Stáblista:

Hozzászólások