Színház

Inspiráció - Kísérletezők estje

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A programba négy alkotás került be a szakmai zsűri értékelése alapján. A Lőrincz Katalin - a Győri Táncművészeti Szakközépiskola és a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, Sebestyén Rita - dramaturg, szakíró, és Barda Beáta - a Műhely Alapítvány kuratóriumának elnöke alkotta zsűri a márciusi munkabemutatón hozta meg döntését. A négy darab mindenféle szempontból különbözik: témában, színrevitelben, mozgásnyelvben, az előadók képzettségében. Láthatunk kísérleteket színpadon előidézett zajok használatára, az akrobatika és különböző mozgástechnikák vegyítésére, valamint fiatal tehetségek kezdeti lépéseire. A zsűrinek igazán nehéz dolga volt, de tapasztalatukkal nem csak döntöttek, hanem tanácsokat, ötleteket is adtak minden jelentkezőnek, hogy aki fellép májusban, az még jobban dolgozhasson a darabon, és akinek most nem sikerült bekerülnie, az se keseredjen el, hanem tapasztalatokkal, új ötletekkel folytassa munkáját.

A Műhely Alapítvány a négy kiválasztott produkción túl két további darabot is meghívott, amelyeket más rendezvényeken, fórumokon már bemutatattak. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy emeljük bizonyos rendezvények rangját, hogy kiemeljünk olyan munkákat, melyek az Alapítványt segítő szakemberek szerint az adott programon, az aktuális munkák között témájukban, kivitelezésük minőségében kiemelkednek.

Program:
Gangaray mese - Hámor József
Hammering Man - Ben Glass
A Császárnő - Mészáros Adrien
Élet egy pohárházban / Amnesiac - Újvári Milán

Meghívott darabok:
Hertzensmerz (Szívszakadás) - Szabó Csongor
RILK - A Pécsi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának növendékei (Szőlőskey Dóra, Alexy Alexandra, Dózsa Ákos)

A(z) Trafó előadása

Hozzászólások