Interaktív

előadás, 2 felvonás, 120 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat előadása.

kortárs dráma színpadi reprezentációja két részben

Mi történik akkor, ha öt tanár beszédbe elegyedik egymással? Törvényszerűen a gyerekekről, a tanári létről, a tanításról beszélgetnek, mintha soha nem lett volna más téma a világegyetemben. Nincs ez máképpen azzal az öt tanárral sem, akik egy külföldi útra kísérik el az iskola kórusát. A gyerekek már a szobáikban vannak, a tanárok összegyűlnek egy kis baráti csevegésre — csak semmi formalitás: mi, felnőttek, barátok között vagyunk.

De mi történik akkor, ha az egyik tanárnak konkrét terve van ezzel az estével? Eléri-e a célját, és ha eléri, akkor annak mindenki örülni fog? Ahogy telik az idő és válik könnyedebbé a hangulat, úgy bomlanak ki a vélemények egyre erőteljesebben a nevelésről, a szigorról, arról, hogy az engedékenység segíti-e előre a diákokat, és így az a következő generációt, vagy kell a szigor, a fegyelem, sőt, akár az erőszak. És persze, vajon hol van az a vonal, amit meg kell húzni, ami mögé már nem szabad belépni?

Az idő telik, a vélemények, szenvedélyek egyre nyíltabbak lesznek, és a téma már nem egy általános iskolát érint, hanem egy sokkal nagyobb léptékű intézmény irányításának kérdését feszegeti, amely kérdésben végsősoron mindenkinek döntenie kell, a tanároknak, de a nézőknek is egyaránt.

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások