Monodráma harcokról és tehetetlenségről.
Száz éve, 1918. november 11-én ért véget az első világháború. Ennek alkalmából a Terminal Workhouse különleges monodrámát mutat be a TRIP színpadán: Dalton Trumbo, többszörös Oscar-díjas hollywood-i forgatókönyvíró Johnny háborúja c. pacifista regényét dolgozzák fel mai köntösbe csavarva. Azonban a szörnyűségekre való visszaemlékezés a dokumentarista feldolgozásmód helyett frissen, a társadalom elé görbe tükröt tartó szövegben vizsgálja a mindenkori kisember hatalommal szembeni tehetetlenségét és annak totálisan esélytelen, mindennapos küzdelmeit.
Az eredeti műben a háború értelmetlenségének demonstrálására a legdrasztikusabb szócsövet találja meg a szerző: egy fizikálisan teljes mértékben megsemmisült (vak, süket, néma, végtagjait elvesztett), cselekvés- és kommunikációképtelen fiatal katonát. A Molnár Gusztáv alakításában megjelenő „J” ennél tágabb dimenziókat nyit meg – ő a szenvelgés helyett a ma talán legjobban célt érő szatirikus humor eszközével mesél, méghozzá a 21. századi ember tapasztalataival és annak nyelvén. Ezeken keresztül maradhat aktuális a száz évvel ezelőtti, örökérvényű kulcskérdéseket boncolgató történet.
„A reggeli kávénál azt olvassuk, hogy Vietnamban már 40.000 amerikai esett el. Hányinger helyett a
pirítós felé nyúlunk. Egy kis matematika: 40.000 halott fiatalember = 3.000 tonna hús és csont, 56.000 kg szürkeállomány, 50.000 gallon vér, 1.840.000 le nem élt életév, 100.000 meg nem született gyermek. Felsikoltunk éjszaka, ha mindez előjön álmunkban? Nem. Nem álmodunk erről, mert nem gondolunk rá. Nem gondolunk rá, mert nem is érdekel. Ha már a halottak semmit sem jelentenek számunkra, mi a helyzet a 300.000 sebesültünkkel? Tudja valaki, hol vannak? Mit éreznek? Hányan vegetálnak öntudatlanul valami kicsi, sötét, elzárt szoba mélyén?”
Hozzászólások