Színház

Jávor hajnalai

zenés előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Zenés játék két részben Jávor Pál emlékének, a Zsadons Produkció előadása.

A mű Jávor Pál drámai harcának ábrázolása, mikoris feleségével hazatérve Amerikából, kigyógyulva alkoholizmusából és megtérve Istenhez megpróbál új életet kezdeni.

Az előadás főszerepeit Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea művészházaspár, a zenés színház meghatározó művészei alakítják, mint egy jutalomjáték, ez alkalommal a dráma műfajában.

A produkció kamaraszínházi előadásként, korabeli zenei részletek megidézésével (a mű 1959-ben játszódik, a budapesti Kamara Varietében) képet ad az ötvenes évek kultúrpolitikájáról, a fiatal pályakezdők és a már sikeres művészek komor helyzetéről.

Történik:

1959 májusában a budapesti Kamara Varietében, műsorzárás után.

Négy hajnal – négy újrakezdés. Jávor és felesége megérkeztek Amerikából, Jávor kigyógyulva alkoholizmusából, és megtérve Istenhez megpróbál új életet kezdeni. Egészségi állapota azonban megrendült, memóriája sem a régi, és bár tartja még magát, egyre nehezebben bírja. Kap ugyan kegyelemből szerepeket, de a színpadon egyre rosszabb formát mutat, a közönség is kezd elfordulni tőle. Szerződési ajánlatokkal is megkeresik a múltjára való tekintettel, úgy, hogy nem kell színpadra mennie, csak a fizetést kapja. Ezt a büszkesége nem viseli el.

Egyik „lázadási kísérlete”, hogy fellép esténként a Kamara Varietében, ahol édes-bús dalokat ad elő Menedék Imre kíséretében. Négy hajnal története a darab. Az első éjszaka megkeresi őt egy fiatal színésznő, Torma Ilona, aki a Nemzetiből azt a megbízást kapja: ha ráveszi Jávort arra, hogy az Ármány és szerelemből eljátssza az öreg Millert, akkor ő megkapja Lujza szerepét. Jávor elkezd titokban készülni a szerepre, bár ez nem megy könnyen, a lány hite, egyénisége azonban mégis elindítja ezen az úton.

Ezt azonban félreérti Olga, Jávor felesége, és hármójuk között egy olyan emberi játék bontakozik ki, mely a négy estén ennek a drámának négy különböző fokozatát jeleníti meg. Állandóan megjelenő szereplő Kiss Ferenc, a nyilasnak állt nagy színész, akinek Jávor sohasem bocsátott meg, és Kiss Ferenc még mindig úgy hiszi, ez a baráti viszony helyreállítható. /Tény, hogy Jávor a saját halálos ágyán fogott kezet tizenöt év után Kiss Ferenccel, és bocsátott meg neki./ Fontos szereplője még a játéknak Hajnal úr, a Kamara Varieté éjjeliőre, aki felmenői révén gróf volt, de elvették mindenét, és most itt dolgozik. Ő is segít Jávornak és Tormának a felkészülésben

Hatuk története a darab, melyben Jávor rájön: képességei és tehetsége bőven alkalmassá teszik Miller szerepére, de fizikailag már nem vállalhatja fel ezt a szerepet. Mindegy, a szerep belül meg van, létezik, és amikor a megbékült Olgával az utolsó hajnalon elindulnak haza egy önmagával boldog és kiegyezett ember tér haza, és tér meg majd az örökkévalóságnak.

A darabot a Kamara Varietében hajnalban énekelt dalok gazdagítják.

Stáblista:

Szereplők

Jávor Pál
Olga, a felesége
Torma Ilona, kezdő színésznő
Menedék Imre, a Kamara Varieté zongoristája
Kiss Ferenc, színész, Jávor régi ellenfele
Hajnal úr, az éjjeliőr

Alkotók

Hozzászólások