Az 1997/98-as évadban bemutatott előadás '98-ban a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztiválon elnyerte a szlovák kritikusok díját, mely az évad színházi felfedezésének szól. A "felfedezés" természetesen az előadásban játszó öt fiatal tehetség volt.
Már több mint tíz éve a Komámasszony, hol a stukker? a legsikeresebb előadás a szlovák színházak repertoárján. Az Astorka színházban nem lehet jegyet kapni rá, és a színházban hosszú percekig tapsol a közönség. Az előadás a világ legkülönbözőbb pontjain vendégszerepelt már: játszották nemcsak Szlovákiában és Csehországban, de Fehéroroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is. A produkció számos rangos díjat is elnyert, és a közönség mindenütt hatalmas elismeréssel fogadta az öt színész játékát.
Astorka, Pozsony
A pozsonyi Astorka Színház az 1968-as szovjet megszállás következtében megszűnt pozsonyi Színház a Korzón (Divadlo na Korze) hagyományainak követője, azaz erős és különleges rendezői értelmezésekben állít színre klasszikus, illetve kortárs drámákat. A színház kivételes társulatának tagjai szlovákia legkiemelkedőbb színészei. Az Astorka repertoárján a külföldi klasszikusok és kortárs drámák mellett szlovák művek is szerepelnek. A társulat többször vendégszerepelt már előadásaival Csehországban és Lengyelországban, de jól ismeri őket a közönség Nagy Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Fehéroroszországban és Észtországban is. Magyarországon pár évvel ezelőtt a Szentivánéji álommal vendégszerepeltek a Zsámbéki Nyári fesztiválon.
Az 5 színész
Jakab Róbert, Juraj Kemka, Lukás Latinák, Marián Miezga, Vladimír Kobielsky
Ők öten a pozsonyi színművészeti főiskolán végeztek, ahol már a vizsgaelőadások során felhívták magukra a figyelmet, természetesen nemcsak otthon, hanem nemzetközi színházi fesztiválokon is. A legsikeresebb az utolsó főiskolai vizsgájuk, a Komámasszony, hol a stukker című előadásuk volt. Az öt fiatal fiú tehetségét és kreativitását felismerve Vlado Cerny az Astorka színház igazgatója szerződést kínált számukra a társulatban. Jakab, Kemka, Latinák és Miezga már sok éve az Astorka színház tagjai, Vladimír pedig a Szlovák Nemzeti Színház társulatának tagja. Az említett Astorkás négyesfogat legutóbb Juraj Nvotu Othello című előadásában találkozott, de együtt játszottak a Rómeó és Júliában - amelyet a cseh J. A. Pitínský állított színpadra, a fiúk pedig Rómeó, Mercutio, Benvolio és Tybalt szerepét játszották. A rendező ebben az előadásban is nagyon sokat épített a négy kivételes tehetségű ifjú színész improvizációs képességeire.
A(z) Pesti Színház előadása
Hozzászólások