„Pásztor: Isten bevezetett a cigánysorba, hogy megmutassam, mit jelent igazán, képmutatás nélkül szeretni. Testvérem, megtértél már Istenhez?
Elemér: Nem.
Cápa: Töki, térjé’ meg. Nagyon jó!
Halálka: Egész másabb azóta az élet
Elemér: Másabb?
Cápa: Van értelme. Nem iszunk, nem cigizünk, megyünk a Boschba dolgozni.
Elemér: És azt se csináljátok?
Cápa: Nem-nem. Asse.
Pásztor: Istennek nem tetsző a cuccozás. Öl, butít, nyomorba dönt.”

Egy kelet-magyarországi kisváros lakóival beszélgettünk. Nem botrányt kerestünk, hanem kíváncsiak voltunk, milyen az élet egy ilyen településen, mik a problémák, törésvonalak. Kutatásunk során egy szociológus segített eligazodni a terepen. A polgármestertől eljutottuk az uzsorásig, a református lelkésznél ült a csapat egyik fele, míg a másikat egy szabadkeresztény szekta pásztora térítette, a cigánysorról pedig a cukrászdába siettünk, hogy elcsípjük a település utolsó zsidó lakóját. Megtapasztaltuk ennek a világnak az anomáliáit, beleláttunk a szépségeibe és a keserveibe. Ebből a közös élményből - történetek, alakok, helyzetek együtteséből - formálódott a képzelet szülte Büdöskút és lakóinak története.

Volt egy kút. Beledöglött egy ló. Bebüdösödött. Azt mondják, innen kapta a kisváros a nevét: Büdöskút. Azt is mondják, hogy a zsidók ugráltak bele a háborúban. Meg azt is mondják, hogy a cigány férfiak odaszöktették a lányokat, mert a kút aljából nyílik a város alatti kanyargós kazamatarendszer. De azt nem mondja senki, hova is futnak a földalatti utak. Máshogy nem is lehet tán megtudni, csak, ha mi is beugrunk a kútba.