Márton Áron legendája című egyfelvonásos drámáját a vecsési KissPista Színház előadásában, Varsa Mátyás rendezésében láthatjuk.
A haldokló, ágyhoz kötött püspök (Varsa Mátyás) mellett ott áll a sátán (Kresznerits Ádám), aki mániákusan kutatja, mi az a titok, ami Márton Áront mindvégig megtartotta hitében.

A gonoszt dühíti, hogy a püspököt megfoghatatlan erő tölti el, amit nem tud megfejteni. Bár szellemlény, gondolkodása lapos, egydimenziójú, mivel a történelem évezredei alatt azt látta, látja, hogy az emberek többsége matériában gondolkodik – mintha Isten nem létezne –, csak a pillanatnyi örömöknek él, és az anyagi, egzisztenciális előnyökért minden gonoszságra képes. Nem érti a gonosz azt sem, miként lehetséges, hogy szemben a világ íratlan törvényeivel, Márton Áron nem gyűlölködik, megbocsát elárulóinak, üldözőinek. A főpásztor megingathatatlan erkölcsi tartása mérhetetlenül bőszíti a gonoszt, időnként kilép megjátszott negédeskedéséből, szelídségéből, őrjöng, amiért minden próbálkozása, hogy Istennel szembefordítsa, s ezáltal birtokba vehesse a halálosan beteg, testi fájdalmaktól gyötört püspök lelkét, kudarcba fullad. Márton Áron utolsó szava a szeretet – a kivétel nélkül mindenkire kiterjedő, egyetemes, krisztusi szeretet. Egész életében összhangban állt nála a tett és a szó. Azt, hogy valaki komolyan gondolja mindazt, amit a békéről, a szeretetről hirdet, a sátán képtelen felfogni. Az ördög a világ központi tengelyévé akarja tenni magát, hogy az egész világ körülötte forogjon, mindenki őt szolgálja. Márton Áron viszont Krisztust teszi meg centrummá, a szeretet-Istent, aki az alfa és az omega. (Magyar Kurír)