Ámulatba ejtő alakzatok rajzolódnak ki a 17 vakmerő akrobata előadásából. Borostás férfiak igazi francia könnyedséggel emelgetnek piros pörgős szoknyás lányokat, miközben a tangóharmonikából felcsendülő dallamok egy francia kisváros főterére repítik a nézőket. Az artisták Lomme nevű helységből származnak és az előadást az ottani utcák, az utcai mozgások megfigyelései ihlették. Az akrobaták beleolvadtak a tömegbe, felvették annak ritmusát és lüktetését, összekeveredtek a mellettük elhaladókkal, majd az átélt élményeket cirkuszi mutatványokba sűrítették.
A Le Grand C előadás artistái között francia, spanyol, német és izlandi származású művészek is vannak. Európa különböző neves cirkusz iskoláiban tanultak, többek között a National Center of Circus Arts-ban, a National Circus School in Brussels-ben vagy a National Circus School of Châtellerault-ban.
Le Grand C című előadásuk elsősorban a gravitáció legyőzésével operál. Kellékeik csupán egy fatuskó és egy billenőhinta, mindkettőt arra használják, hogy minél messzebbre jussanak a földtől. Ezen kívül csakis egymás végtagjaira számíthatnak: "Lábikrák, vállak, csípők, fejek és kezek. Számukra a másik minden egyes testrésze a mászás egy lehetséges pontját jelenti. Az előadást nézve rá kell jönnünk, hogy állni nem feltétlenül azt jelenti, hogy a lábadon állsz. Csapatmunkával minden lehetséges"- írja róluk Melanie Deziel, a postandcourier kritikusa.
Az elképesztő magasságokba tornyosuló, egymás vállára építkező emberhegyek, a torony tetejéről duplaszaltóval földet érő akrobaták a kápráztató látvány mellett a hangyajellegű mikro-társadalmat is megjelenítik. Átlagos emberek válnak igazi óriásokká egy-egy pillanatra, míg meg nem inog az embertorony.
Szintén a postandcourier kritikusa írja az előadásról: "A nézők feszültsége annál érzékelhetőbbé vált, minél feljebb kapaszkodtak az artisták egymás vállán. A közönség egyre hevesebben vette a levegőt és érezhetően tapsolni szerettek volna elragadtatásukban, de olyan kényesnek tűnt a fokozatosan felépülő torony egyensúlya, hogy nem merték megzavarni őket. Az artisták arcán azonban nyoma sem volt félelemnek, feszült koncentrációnak, sokknak vagy elégedettségnek, csak szemöldökük felhúzása árulkodott olykor egy percnyi izgalomról."
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások