Színház

Lélektánc

táncelőadás, magyar, 2008.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az előadás célja egy olyan koreográfia létrehozása, melyben ép mozgásúak és mozgássérültek találkozhatnak a művészi felfedezés és kutatás, egymástól és egymás segítségével való tanulás céljából, annak érdekében, hogy felülvizsgálják egymásról alkotott nézeteiket, előítéleteiket. Ez az előadás amellett, hogy mérföldkő a résztvevők fizikai és szellemi kibontakozásában, egyúttal óriási jelentőségű is a sérültekről alkotott társadalmi kép, a sérülteket kirekesztő szociális kultúra átformálásában is. A Tánceánia Együttes Bóta Ildikó vezetésével halmozottan sérült, beszédképtelen fiatalokkal folytatott többéves terápiás műhelymunka eredményeként 2002-ben alakult meg, s azóta számos nagy visszhangot kiváltó nyilvános kortárs táncszínházi előadást hozott létre. A Gördülő Tánccsoport 1999 májusában alakult meg. Műsoraikban - Európában is egyedülálló módon - mindnyájan kerekes székben mutatják be a speciális koreográfiát igénylő repertoárjukat. A Tavaszi Fesztivál felkérésére egy olyan műalkotás készül Jean-Philippe Heritier svájci zeneszerző eredeti zenéjére, amely nem szánalmat és sajnálatot szeretne ébreszteni a nézőkben, hanem megmutatni, hogy az emberi test és természet korlátok nélkül tud szárnyalni.

A(z) Bozsik Yvette Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2008. március 21., Bozsik Yvette Társulat

Stáblista:

Hozzászólások