Színház

Lomtalanítás

táncjáték, 90 perc, 2016., 15 - 18 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Lomtalanítás című, elsősorban 15-16 éves középiskolásoknak szóló színházi nevelési előadás pillanatfelvételeket mutat két család életéből. Egy kamasz lány és egy kamasz fiú szemszögéből foglalkozunk azzal, hogy milyen nehézségeket okozhatnak a generációs és kommunikációs problémák. A történet középiskolás és felnőtt szereplői egyaránt nem értenek szót egymással, nem értik egymás viselkedését, úgy érzik, nem számíthatnak egymásra. A családi válságok pedig legyűrűznek a kamaszok életébe is. Az előadás fókuszában az a kérdés áll, hogy mit tegyen egy kamasz és mit ne a saját szabadsága érdekében.

Az előadás műfajából adódóan zárt színházi részekből és nyitott drámamunkából áll - ez utóbbiakat a színészek közreműködésével egy drámatanár vezeti.

A diákok a drámamunka során nézőből résztvevővé válnak, a közös gondolkozás és játék segítségével véleményt mondhatnak, álláspontokat ütköztethetnek, foglalkozhatnak a felvillantott helyzetek és a történet alakulásával.

Az utaztatható, akár tantermekben, iskolai terekben is megvalósítható előadás két tanórát, vagyis 2x45 percet vesz igénybe.

A(z) Vojtina Bábszínház előadása

Bemutató időpontja:

2016. január 13., Vojtina Bábszínház

Stáblista:

Hozzászólások