Történet egy női hangról, Samuel Beckett azonos című tévéjátéka alapján.
Tudtad, hogy megteszem, ha nem maradsz...., de valahogy mégsem mentettél meg, szerelmem
-Ne engedd, hogy túl sokat beszéljek. Egyre erősebb leszek. Hallgattass el kérlek - a szavaim.., ha hallgatod..., megölnek. Akaratos vagyok, tudod..., önző! Kellesz....Nem lehetek nagylelkű!
A halott nő egyetlen eszköze ,a hangja, ami ott él a férfi agyában. Folyamatosan beszél hozzá; számon kér, vádol, csábít, szembesít, provokál. Bármit megtesz, hogy maga mellett tudja a férfit.
"Ha dühbe gurulok"
" a tény pőre és fellebbezhetetlen, nevezetesen az, hogy én férfi vagyok, te pedig tisztesség ne essék szólván: nő."
Lehet-e közhelymentesen beszélni erről a témáról? Nem célravezetőbb tehát, elmondani minden közhelyet, megfeledkezve arról, hogy tökéletesnek akarjunk tűnni.
Egy előadás arról, hogy a férfi milyen kerülőutakat képes bejárni, hogy találkozhasson a nővel. A szöveg a minden butaságról és a semmi lényegesről szóló fecsegésen túl a legemberibb történetet mondja el.
Az előadás egy férfi vergődése, azaz a férfiban levő nő, akinek helye a szekrényben van - mert a tény, az tény.
A játék, Max Frisch - Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul c. drámája alapján született.
A(z) Panboro Színház előadása
Hozzászólások