Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a házasság szentségét védő hatodik parancsolatot tematizálja a szerző, de hamar kiderül, hogy a Pornó csupán fedőnév. A szó szoros értelmében az, mivel az ügynöki jelentésekben ez a főszereplő fedőneve. A Lányé, aki a szerző jellemzése szerint - "okos, erős, törékeny, egy kicsit flúgos, szélsőséges érzelmekre képes, kiszámíthatatlan és minden mozdulatában elbűvölő nő." És hivatásos, mondhatni hitvalló színésznő, aki olyan szerelemmel vall szakmájáról, hogy óhatatlanul is Pál Szeretethimnusza jut eszünkbe szavairól.
A Lányról szól, akit nem érdekelnek a diktatúrák, és a diktátorok, aki nem akar, és nem képes félni. Pedig nem félni tilos. Ez a diktatúra logikája. Aki nem fél, az bármire képes. Például arra, hogy szabadtéri, ingyenes előadást tartson a kis koszosoknak, a híradásokból jól ismert utcagyerekeknek, akik a nyolcvanas években ellepték Románia utcáit és köztereit. A nincstelen árváknak, akik egyre többen és többen lesznek, akik lehet, hogy már nem is csak utcagyerekek. Hanem verebecskék, Isten állatkái, akiknek egy hajszál sem eshet le a fejükről, a Fennvaló tudta nélkül.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kiszolgáltatottak. Hogy ne lopjanak el tőlük mindent. Mindent, a nagybetűs Mindent: hivatást, szerelmet, meg nem született gyermeket. Hogy ne lopják el tőlük az élethez való jogot. A szabadságot azonban nem rabolhatják el. Akkor sem, ha házi őrizetbe veszik az Embert, a Lány emberét, a megszületni vágyó Gyermek apját. Akkor sem, ha rendőrök őrzik a lépcsőházat, akkor is, ha ügynökök állnak a kapuban. Mert ha lefelé nem lehet szabadon menni, akkor lehet fölfelé. És hiába a hatalom nagy akarása, az Ember temetése megint csak hitvallás lesz, nyelveken túli demonstráció, amit csak azok értenek, akiknek van fülük a hallásra, és csak azok látnak, akiknek van szemük látni.
És az önrendelkezés jogát sem vehetik el senkitől, a Lánytól sem. Mint ahogy nem vehetik el tőle magzatát sem. Az életet, azt igen. Az utolsó lehelet illata azonban az anyáé marad, aki szabad akaratából lépi meg a hit lépését. A koponyánkban lévő semmit választja inkább, mintsem, hogy a diktatúra meglophassa utolszor is.
A(z) Bethlen Téri Színház előadása
Hozzászólások