Színház

Radar Risztov Évával: Kitartás, újrakezdés, motiváció

improvizáció

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy téma, egy szakértő, egy hullámhossz. A Radar című előadásban feltérképezünk egy-egy számunkra érdekes témát.

Egy téma, egy szakértő, egy hullámhossz. A Radar című előadásban feltérképezünk egy-egy számunkra érdekes témát.

Meghívott szakértőnk segítségével elemezzük az aktuális álláspontokat, trendeket, elképzeléseket, és az improvizáció segítségével a radarképre teszünk mindent, ami felmerül a téma kapcsán.

Vendégük volt már: Geréb Ágnes, Barabási Albert-László, Ürge-Vorsatz Diána, Kádár Annamária, Radó Péter, Nagy Balázs, L. Ritók Nóra, Kende-Hoffher Krisztina (online), Pataki Zita (online), Náray Tamás (online)

„Annyit beszélünk a kudarcról, meg újrakezdésről, szerintem sokkal többet kellene általában beszélni a sikerről, és annak felelősségéről is.”

Risztov Éva karrierje elején szinte berobbant az úszók világába, ám 19 évesen, többszörös ezüstérem-sorozat után feladta. Pár évvel és húsz kilóval később újrakezdte. És olimpiai bajnok lett. Hogyan tudta újrakezdeni? Mi adott erőt neki, hogy ismét nekivágjon az élsportnak, ráadásul hosszútávú számban? Hogyan tudjuk motiválni magunkat nehéz helyzetekben? Ha valami nem sikerül elsőre, az már kudarc? Vagy mit élünk meg kudarcnak? És hogyan viseljük a kudarcot, illetve a sikert? Melyikkel könnyebb azonosulni, melyiket könnyebb elfogadni és menni tovább?

Hogyan gondolkodunk hosszú- illetve rövidtávban? És hogyan fejlődhetünk ebben?

A sikerről, az újrakezdésről, a motivációról beszélgetünk vele 2021. november 5-én. Az előadáson várunk szeretettel mindenkit, akit ért már kudarc, aki kénytelen volt már újrakezdeni az életét, vagy aki épp belső vágyból akarta újraalkotni a valóságát.

A nevetés összeköt. A Momentán Társulat 2021. november 11-én ünnepli 18. születésnapját. Ez alkalomból novemberi előadásaink témájában felsejlik a nagykorúság, felnőttség, felelősségvállalás.

 

 

A(z) IMPRÓ (Momentán Társulat) előadása

Hozzászólások