A megsértett Vezír észreveszi, hogy Seherezádé a párnája alatt egy férfi derékövet rejteget. Faggatja a főeunuchot, honnét van az öv - s az igyekszik a Vezír gyanúját elterelni, de eredménytelenül. A Szultán vadászatra készül, az elbúcsúzó Seherezádénak drága nyakláncot ajándékoz, majd harcosaival elvonul. A gyanútlan Szultánnak a Vezír megmutatja az árulkodó övet, de a Szultán kételkedik Seherezádé hűtlenségében. A Vezír rábírja urát: térjenek váratlanul vissza - győződjék meg saját szemével a valóságról. A hárem hölgyei eközben hevesen kérlelik őreiket: engedjék be hozzájuk "külvilágbeli" szeretőiket. Seherezádé kendőt nyújt a főeunuchnak: tűzze ki jelként, hogy szerelme, az ifjú mór most már eljöhet hozzá. A főeunuch előbb tiltakozik, de a Szultántól kapott nyaklánc ellenében mégis csak kitűzi a jelt adó kendőt.
Megjelenik az ifjú mór, s a reá várakozó Seherezádéval nagy szerelmi kettősben fejezik ki egymás iránti érzelmeiket. Mikor visszatérnek a hárembe, ott szinte "áll a bál": a hölgyek és az ifjak boldog mulatsága. S ekkor - a Vezír kíséretében - feltűnik a Szultán és minden lelepleződik. A Mór menekülni próbál, de a Vezír hátulról leszúrja. Seherezádé sírva rohan szerelmeséhez, a Szultán kardot ránt, de nem bírja megölni szeretett asszonyát. Kardot tartó karját ekkor a Vezír löki előre - és Seherezádé halott. A Szultán "bosszút állt", de fájdalma összetöri. Csak a Vezír figyeli önelégülten a történteket.
A(z) Magyar Állami Operaház előadása
Hozzászólások