Színház

Tahiti

előadás, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A reneszánsz fojt meg - gondolja egyik "másnap" a Festő - Minden vonalat meghúztak már. Elfáradtak a színek. Új tapasztalás, új érzések, új szerelmek kellenek, önnön fáradt roncsaiból nem tud már építkezni az ember." Az egyetlen kiút a napi szorongásból, a terméketlen ön-emésztésből az európai kultúrából való végleges kiszakadás. Nem menekülés ez, hanem keresés. Távolodás.
" Lassanként eltávolodik tőlem a civilizáció. Kezdek egyszerűen gondolkodni, embertársaimmal szemben alig érzek már gyűlölséget, sőt kezdem megszeretni őket. A szabad élet minden örömét élvezem - állati örömöket is, az emberieket is. Levetkőztem a mesterkéltséget, közel kerültem a természethez: bizonyos vagyok benne, hogy holnap is olyan lesz minden, mint ma, ugyanolyan szabad, ugyanolyan szép, s ettől nagy-nagy békesség költözik a szívembe. Egyenletesen fejlődöm, s nincsenek többé felesleges gondjaim."
(Gauguin: Noa Noa)
De a Tahiti nem életrajzi dráma. Paul Gaugain neve, festményei, életének eseményei nem szerepelnek benne. Főszereplője egy önarckép-festő, aki többé-kevésbé hasonló életutat jár be, mint a múlt századfordulón képzőművésszé lett párizsi tőzsdealkusz, magyarul bróker.

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások