Színház

Terrorizmus

előadás, magyar, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Terrorizmus öt, egymással látszólag össze nem függő jelenetből áll. Minden jelenet egy-egy példázata a fizikai és lelki terrorizmusnak, amely különböző szinteken, élethelyzetekben, társadalmi osztályban és életkorban jelenik meg. Az első jelenetben a repülőgép nem tud felszállni egy állítólagos terrorcselekmény miatt, az utasok várakoznak. A következő jelenet a szexuális tartalmú terrorizmusról szól: egy nő arra kéri szeretőjét, hogy kösse ki szeretkezés közben, de a szexuális játékból hatalmi játék kerekedik. A harmadik jelenet a munkahelyi terrorizmusról szól. Egy nő öngyilkosságot követett el, felakasztotta magát a munkahelyén egy irodában. A kolléganőkkel és kollégákkal kapcsolatban sorban derülnek ki titkok, hazugságok, frusztrációk, sérelmek. Majd két öregasszony beszélget arról, hogy hogyan lehet eltenni valakit láb alól anélkül, hogy annak nyoma legyen. Majd egészen szélsőséges formát ölt a téma: egy rendőrségi nyomozó magán fényképgyűjteményt tart fenn a legvadabb gyilkosságokról. Az ötödik jelenetben a helyszín egy kaszárnyaépület zuhanyzójának előtere. Két férfi kívülről egy zuhanyzó társuk fejére mosóport önt a zuhanyzókabinba. Vegyitámadás mondják. Aztán arról számolnak be, hogy hol voltak aznap. Az egyik fotókat vesz elő, mutogatja. A parancsnok a képeket nézegetve megállapítja, hogy ártatlanok halnak meg és ártatlanokból lesznek a legkegyetlenebb gyilkosok. Hiába üresek azok a bőröndök, úgyis felrobbannak. A hatodik jelenetben "az" utas ül a repülőgépen, megjelenik még két utas, (ugyanazok, akik az első jelenetben szerepeltek). Viccelődnek, hogy a jobb hajtómű nem működik. Az utaskísérő sehol. Az utas pánikol, nem érti, miért nem akarják menteni a többiek a bőrüket. Amikor körülnéz, nem lát senkit magán és az utaskísérőn kívül. Előveszi a telefonját, megszólal a rögzítő, búg, de nem mond rá semmit...
A Presznyakov fivérek darabjai nagyon személyesek, rólunk szólnak, arról, hogy látszólag minden feltétel adott ahhoz, hogy az ember, ez a messze nem tökéletes lény boldog legyen. De valami miatt nem az, és nem is lesz az.

A(z) Szigligeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2005. március 19., Szigligeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások