A The Great War egy véletlennek köszönheti megszületését. Egy Marseille-ben élő barátjuk bukkant rá egy antikváriumban egy az első világháborúban szolgáló katona, Prospere levelezésére és naplójára, amelyeket elküldött a társulatnak. Így született meg egyik legjobb produkciójuk, mely számos fesztivál nyertese volt az elmúlt években.
A hatalmas terepasztalokon folyó előadásban a történéseket a közönség egyrészt élőben, másrészt kivetítve láthatja, miközben narrációként halljuk a katonák által írt írásokat. Egyrészt nagyon racionális dolgok ezek, melyek a lövészárokban élt mindennapok praktikus részéről szólnak, másrészt nagyon intimek, hiszen a helyzet végső soron a halállal való állandó szembesülésről és a félelemről szólt. A színpadon egy miniatűr kamerák segítségével kinagyított, aprólékos műgonddal kialakított mikrovilág látunk, melyben bábok, a hétköznapi élet kellékei, valamint a legkülönbözőbb hangkeltő eszközök segítségével a valódi történések majdnem tökéletes imitációja születik meg. A darab sziporkázóan szellemes ötletek sorozata, melynek során a sárkefenádas rejtekében megbújó katonák nézik, amint leég a petrezselyemerdő, velük együtt kúszunk a lövészárokban és menekülünk a mustárgázból, miközben látjuk, hogy a színészek azok, akik az ujjukra húzott csizma segítségével a sárban lépkedő katonákat "játsszák", és a miniatűr kamera az, amely valószerűvé transzformálja az animációt. Egészen különleges formanyelv ez, a képzőművészet és film határvidékeit is érintve.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások