Színház

Vadászat

előadás, 2022.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy korlátozott számú irodalmi alaphelyzet van, akik még jobban értenek hozzá, azt is hozzáteszik, hogy szám szerint huszonegy, bár lehet, hogy összetévesztik egy kártyajátékkal. Mindenesetre akár huszonegy, akár nem huszonegy, az alaphelyzetek egyike az, hogy valakit, jobbára a főszereplőt, hamisan vádolnak meg – és a dráma tétje az, hogy hogyan vakarja ki magát a bajból, már ha sikerül neki egyáltalán. Egyébként az első nagy hamisvád-történetet négyen is megírták, nevezetesen az evangélisták, Máté, Márk Lukács, és János. És követtek őket számosan és számtalanul, elvégre kevés jobb dobbantódeszka van a hamis vádnál, ha az emberi lélek legsötétebb ösvényein szottyanna kedvünk futó-, vagy épp lihegve összecsukló versenyt futni önmagunkkal.

Ebben a történetben egy emberre, közelebbről meghatározva egy tanáremberre, egy óvóbácsira vadásznak, akit hamisan vádoltak meg, éspedig rendkívül súlyos bűnnel, ha nem a legsúlyosabbal, ha egy tanárról, pláne egy óvóbácsiról van szó: pedofíliával.

Pedofília esetén, mint tudjuk, nincs mese, pedofília esetén érvényét veszti a keresztényi megbocsátás; véget ér a liberális empátia; a jog uralmába vetett hit mint a társadalom egybeforrasztó ereje (ideértve az ártatlanság védelmének elvét), stande pityere megszűnik létezni. Pedofília esetén zsigeri düh van, mi lenne más. Ugyanakkor pedofília esetén a vád legfontosabb tanúja, az áldozat, gyerek még…

Vagyis hogy zsiger kontra jogrend, és hogy egyáltalán ellentmondhatnak-e ezek ketten egymásnak.

Ebben a történetben – ahogy szokás: elvégre a felvilágosult és civilizált Európában vagyunk – a dolgok a helyükre kerülnek, a hamis vád megdől, a vádlottat felmentik. Minden rendbe jön tehát, lélegezhetnénk fel ; de a vádakkal együtt el kéne tűnnie a vádaskodóknak is, az eloszló gyanakvással együtt el kéne oszolnia a gyanúnak is, amit embertársaink iránt táplálunk, ha csak legkisebb okunk akad rá – vagyis nem lélegezhetünk fel. Sőt, talán eddigre már a kedvünk is elment a fellélegzéstől.

 

A(z) Budaörsi Latinovits Színház előadása

Bemutató időpontja:

2022. február 26., Budaörsi Latinovits Színház

Stáblista:

Hozzászólások

frenchbullie 2022 máj. 01. - 17:23:33
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-vadaszat-jagten-the-hunt/movie-130602?sort=date&page=5
A dán film nagyon jó, bár egy drámára nyilván nem ez a megfelelő kifejezés. Inkább úgy mondanám, nagyon hat az ember igazságérzetére, morális kérdéseket feszegetve. Kíváncsi vagyok a színdarab mit ad hozzá a történethez... Egy helyszínen játszódó "kamaradarabként" el tudom képzelni.