"Mi jut eszünkbe Weöres Sándorról? Gyerekversek. Talán még A teljesség felé. Weöres a keleti bölcs, Weöres az örök gyerek.
Zavar, hogy a húgomnak nem volt tananyag Weöres Sándor költészete a középiskolában. Zavar, hogy e végtelennek tetsző életmű létezésére nem hívták fel a figyelmét. A sokszínűségére, a bölcseletekkel szemben álló pesszimista-nihilista versekre, a kozmikus költővel szemben álló személyességre. A vágyak vonzásában szenvedő ember panaszára, az aktualitásra reflektáló közéleti hangra, a hidegfejű szerkesztőre és az eleven fáklyára, aki körbeszalad és ordít. A lila dilinyósra, a kozmosz előtt tisztelgő formaművészre. A pimaszra, és az alázatosra, aki eszünkbe juttatja, hogy nem létezik szöveg, melynek ne lenne dallama, lüktetése. Ő a világköltészet epigonja, az önmagával együtt a körülötte élő világ folyását is megújító, egyszervolt zseni. A nemzedékek múlva is modern, mindörökké klasszikus.
Ha én egy ma élő Weöres Sándor lennék, hogyan mondanám el a saját verseimet? Lehetséges, hogy minden egyes verset ugyanazzal a patetikussággal szavalnék, a közönségtől zsigeri szomorúságot meg hanyatteső tiszteletet elvárva? Elképzelhető-e, hogy ne akarnék minden játékot kipróbálni? Elképzelhető-e, hogy ne hatna rám a rap, a slam, a reggae, a drum n bass, a hip hop, a dub? Elképzelhető-e, hogy ne akarnék egy kockázatos utazást tenni a saját időmben? Akárhogy is, most mi magunk visszük el a Sörös Wándort erre az utazásra. Gyertek, vigyük együtt!" (Horváth Kristóf)
A(z) Petőfi Irodalmi Múzeum előadása
Hozzászólások